Ahol a nemi erőszakot nem büntetik, az abortuszt igen | femina.hu
2012. május 28. | Csanád, Emil
rss
Címoldal   /   Terasz
kisebb normál nagyobb

Ahol a nemi erőszakot nem büntetik, az abortuszt igen

Nők tízezrei élnek rettegésben

Az abortusz állandó vita tárgya. Van, ahol nemi erőszak esetén is tilos.
Szerző: E. M.
Forrás: Femina.hu
2010.06.13.

A hippokratészi eskü szövege a következőképpen szól: „senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” A görög filozófusok közül azonban Platón és Arisztotelész is másképp gondolkodott az abortuszról, és a legkorábbi római törvénykódex, a Tizenkét táblás törvények is megengedte a szülőknek például a fogyatékosan született gyermek megölését.

Az abortusz kérdése tehát a kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget, és hasonlóan eltérő véleménnyel voltak elődeink, mint ahogy ma számos ország törvényalkotói. A világ nagy részén ma már engedélyezik a terhesség művi úton történő megszakítását.

A legtöbb országban a nemi erőszak útján történt fogantatás esetén is lehetősége van az anyának az abortusz mellett dönteni, ám még akadnak olyan helyek, ahol a jogszabályok még ekkor is tiltják a terhességmegszakítást: az abortuszra súlyos szankciók vonatkoznak, miközben a nemi erőszakot kevésbé szigorúan büntetik.

A nők helyzete a mélyen vallásos Brazíliában

A katolikus egyház a kezdetektől fogva a magzat védelmében állt, és ellenezte a terhesség megszakítását, az abortuszt gyilkosságként tartotta számon. Véleménye szerint az élet a fogantatás pillanatától kezdődik, így az abortuszt a terhesség bármely időszakában elítéli. Az olyan mélyen vallásos országokban tehát, mint például Brazília, szigorúan tiltott a terhesség művi úton történő megszakítása.

Míg sok országban figyelembe vesznek egészségügyi és szociális szempontokat is, és kivételt tesznek azokkal a nőkkel, akiknek gyermeke vélhetően súlyos fogyatékkal jönne világra, vagy az anya szociális helyzete nem teszi lehetővé a gyermek eltartását, addig Brazíliában erre semmi esély. A nők csak nagyon ritkán szakíttathatják meg a terhességet abban az esetben is, ha a fogantatás nemi erőszak következménye, de az abortusz az egyház szerint ekkor is illegális - volt eset, amikor az abortusz kiátkozást vont maga után. A nőnek ekkor is vállalnia kell a gyermekét, míg az erőszakot elkövető férfira semmilyen retorzió nem vár az egyház részéről.

8 ország, ahol sárba tiporják a nők jogait
8 ország, ahol sárba tiporják a nők jogait
17 érdekes tény a titokzatos TibetrőlAz amerikai álom - más szemmelIndia, ahogy még sosem láttad16 érdekes tény AfganisztánrólA 14 leghíresebb feminista a történelembenA 10 legszegényebb országA világ legbefolyásosabb nőiMinden idők 10 legrejtélyesebb tárgyaA világ 10 legfurcsább összeesküvés-elméleteMinden idők legördögibb férfiúi

Máltán a válás és az abortusz is tilos

Málta egyike az Európai Unió azon országainak, melyeknek lakosai a leginkább elkötelezettek a vallás mellett. Míg átlagosan Európában közel 3000 hívőre jut egy pap, addig Máltán ez a szám 500 körül alakul.

A több száz templommal rendelkező Málta lakosságának 4%-a apáca, pap vagy szerzetes - és törvényileg nem ismert fogalom a válás, az eutanázia, az egyneműek együttélése, nem utolsósorban pedig az abortusz. Málta emellett abban is élen jár, hogy itt valósul meg a legkevésbé a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség. A férfiak a kenyérkeresők, a nők alig dolgoznak: a nők foglalkoztatottsága is csupán 12%-os volt néhány évvel ezelőtt.

A konzervatív szabályok a házaséletbe is begyűrűznek, ám a törvény inkább csak kötelez, mint jogokat biztosít. A családon belüli erőszak Máltán is megoldatlan probléma, ezzel szemben az abortusz tiltására és büntetésére vonatkozóan részletes törvényi háttérrel rendelkezik az ország. Málta egyike azoknak a helyeknek, ahol a nőknek akkor sincs lehetőségük a terhesség megszakítására, ha nemi erőszak áldozataként estek teherbe: az abortusz - ahogy a válás is - bűncselekménynek számít, míg például a férjre semmilyen büntetés nem vár, ha ő követte el az erőszakot.

Akik segítettek
A nők jogaiért az 1800-as évek végén indult meg a valódi harc. Szakszervezetek és nőegyletek alakultak azzal a céllal, hogy elérjék: a nőket is ugyanolyan jogok illessék meg, mint a férfiakat. Ismerj meg három asszonyt, aki a legtöbbet tette a nőkért!

Az erőszak mindennapos, az abortusz illegális Afrikában

A természeti kincsekben és csodákban rendkívül gazdag, színes kultúrával és mélyen gyökeredző hagyományokkal rendelkező Afrika a legszegényebb és a legelmaradottabb kontinens. A fejlődést a pénzhiány mellett elsősorban az elmaradott hiedelmekhez való ragaszkodás hátráltatja, valamint az, hogy hiányzik az egységes társadalmi berendezkedés.

A 10 legszegényebb ország
A 10 legszegényebb ország
15 híres magyar találmány15 döbbenetes felvétel az űrből - a Hubble szemévelA világ 15 legkülönösebb helye15 izgalmas tény a pillangókrólA világ 15 legfurcsább állataKépek! Uniós országok, ahol még mindig tiltott az abortuszA japán tragédia képekbenÍgy élnek a hajléktalan nőkA történelem legfurcsább végrendeleteiEgy szuszra elolvashatod őket! A 9 legrövidebb, kedvenc regény

Afrikában ugyanis az ősközösségtől a demokráciáig szinte minden társadalmi forma megtalálható. Ennek következménye az is, hogy nincs egységes jogrendszer. A nők a legtöbb országban nem rendelkeznek jogokkal, kötelezettségekkel viszont igen, melyeket az adott hit vagy vallás ró rájuk.

A nemi erőszak Afrikában mindennapos, amiért nem jár büntetés, ám ezzel szemben az abortuszt elítélik és tiltják. A terhesség művi megszakítására sem erőszak, sem más olyan körülmény fennállása esetén nincs lehetőség többek között Algériában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Kongóban, Kenyában vagy Gambiában, amelyek kapcsán a világ más részein kivételt tesznek.

Még nincs hozzászólás

Mostanában olvasott cikkeim

Egy új Facebook-os közösségi alkalmazást ajánlunk neked, a Readert. Tovább az alkalmazás leírásához »

Ha engedélyezed a Facebookos alkalmazást, megnézheted, mit olvasnak a barátaid, és visszakeresheted a legutóbb olvasott cikkeidet.

Olvasott cikkeim
Olvasd el ezt is!

Top cikkek

  • Top olvasott
  • Top kommentelt
hirdetés

Femina Fórum

Nézd meg, miről csevegnek a többiek!

Mai névnap Csanád, Emil

Még több képeslap »

Népszerű videók

Gyerekszáj - 7. hét
Gyerekszáj - 7.heti videó
hirdetés
Női linkgyűjtemény

Partnereink

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.