
Orbán Viktor korábban határozottan kijelentette: az új adórendszerrel mindenki jól jár. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének számításai szerint viszont ez nem igaz, az új adórendszernek csupán a dolgozók 15 százaléka örülhet.

Ennek oka az adóátrendezés, melyről a kormány 2010-ben döntött. A Fidesz-KDNP leghangsúlyosabb kampányígérete az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés volt, amelyet részben teljesítettek is.
2010-ben évi bruttó ötmillió forintig 17%-os volt az adókulcs, afelett pedig 32%-os. A kormány ezt úgy változtatta meg, hogy 2011-től már mindenkire a 16%-os adókulcs lett érvényes. Ez elméletileg emelkedést hozott volna az alacsony keresetűeknél is, van viszont két tényező, ami nagyban megváltoztatta a helyzetet.
Az egyik a nyugdíjjárulék 9,5%-ról 10%-ra emelése, a másik pedig az adójóváírás összegének csökkentése. Korábban 15 100 forintot lehetett havonta levonni az adóból, 2011-ben viszont már csak 12 100 forintot.
Ez annyit jelent, hogy míg korábban például a minimálbéreseknek az adójóváírás szinte lenullázta a fizetendő adót, addig ezt ma már nem lehet kijelenteni. Egy bruttó 80 ezer forintos bérrel rendelkező dolgozó 2010-ben 2172 forint adót fizetett, 2011-ben 4156 forintot, és míg 2010-ben a nettó keresete 64 ezer forint volt, addig idén már csak 61 ezer forint.
Problémás a bér azoknál is, akik ennél többet keresnek. Az a nő például, aki 2010-ben bruttó 170 ezer forintot keresett, tavaly 119 ezer forintot vihetett haza nettóban, idén viszont már csak 117 ezer forintot. Ha még feljebb megyünk, akkor sem javul a helyzet. Aki tavaly bruttó 270 ezer forintot keresett, az nettóban 171 ezer forintot vihetett haza, idén viszont már csak 167 ezer forintot.
A kormány egyfajta kompenzációként bevezette a gyerekkedvezményt, amely az első két gyermek után havi 10 ezer, a három- és többgyerekeseknél 33 ezer forintot jelent gyermekenként. Ezzel viszont a probléma az, hogy nem mindenki tudja teljes egészében kihasználni.

Egy bruttó 80 ezer forintot keresőnek például nincs annyi adója, hogy ezt a pénzt le lehessen vonni belőle. Ő gyermekszámtól függetlenül négyezer forintot kaphat, az adó ugyanis nem mehet mínuszba.
De ez nem csak a minimálbéresekre érvényes. Az MSZOSZ számításai szerint a kedvezmény teljes igénybevételéhez két gyermek esetén bruttó 157 970 forintos, három gyermeknél pedig bruttó 487 206 forintos havi kereset szükséges. Ezalatt nem lehet igénybe venni teljes összegben a kedvezményt.
Mindemellett nem jelent segítséget a gyerekkedvezmény azoknak sem, akiknek nincs gyerekük, ahogy azoknak sem, akik már felnőtt gyermeket nevelnek. Trükközni a gyermeket nevelő házastársak tudnak, ők ugyanis megoszthatják a kedvezményt. Erről bővebben itt olvashatsz.
- Bruttó 300 ezer forint alatt azoknak lehet több 2011-ben a nettójuk, akiknek gyerekeik vannak, ez azonban szociális, és nem bérkategória. A korábbi ígéreteknek megfelelő nagymértékű adócsökkentés a munkavállalók 85%-át nem érintette - jelentette ki az MSZOSZ.
Az új adórendszer problémáira a kormány is rájött, a Fidesz- és a KDNP-frakció február 16-án létrehozott egy bér- és adómonitoring bizottságot, melynek a feladata eredetileg, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén született bérmegállapodások.
Az OÉT ülésen 4-6%-os béremelésben állapodtak meg a felek. A béremelés pedig azért lenne fontos, mert azzal szűkülne azok köre, akik rosszul jártak az adórendszerrel.
Megkérdeztük a Vállalkozók Országos Szövetségét, hogy lehet-e bármilyen hatással a Rogán Antal vezette bizottság tevékenysége a béremelésekre, illetve, hogy a bizottságnak van-e bármilyen eszköze, amellyel arra vehetnék rá a magáncégeket, hogy bért emeljenek.

Dávid Ferenc főtitkár elmondta, a bizottságnak nincs jogosítványa az üzleti szférában. Nem tudják megbüntetni azokat a munkavállalókat, akik nem tartották be a béremelésre vonatkozó ajánlást, hiszen az egy ajánlás, azaz nem kötelező érvényű.
Ráadásul az üzleti szférában a béremelés nem úgy történik, ahogy a közszférában, ahol január elsejével általában sort kerítenek rá. A cégek az első negyedévben egyebek mellett mérleget és üzleti tervet készítenek, és utána kezdik meg a bérfejlesztést.

Dávid Ferenc úgy vélekedett, a kormány most megpróbálja "áttolni a munkaadókra" a felelősséget, miközben az állami szférában sem tartják be az OÉT-ülésen elfogadottakat.
A főtitkár ezzel arra utalt, hogy egy, a Népszabadság birtokába került levél szerint Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjének azt írta: az MFB-hez tartozó cégeknél az idei bértömeg csak a minimálbért és a garantált bérminimumot figyelembe véve nőhet a 2010. évi bázishoz képest.
Fellegi a levélben megemlítette még az adószabályok változásának a nettó keresetekre gyakorolt hatásának kompenzációját is - azonban erről csak mint lehetőségről írt. Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően kijelentette: március 5-éig meg kell történnie az állami szférában a kompenzációnak.
A főtitkár elmondta, mindettől függetlenül kérni fogják a hozzájuk tartozó tagokat, hogy próbáljanak meg minél előbb bért emelni. Míg a VOSZ azt mondja, a testület nem tud mit tenni, addig Rogán Antalék már ötletelnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne rávenni a munkáltatókat az emelésre.

A kormány például Rogánék szerint azzal is ösztönözhetné a cégeket, ha minden állami pályázat, kedvezmény elbírálásánál figyelembe venné, a vállalat teljesítette-e az OÉT ajánlásának megfelelő bérkompenzációt. Rogán hangsúlyozta azt is: 140 milliárd forint marad idén a vállalkozásoknál a társasági adó csökkentése miatt, az emelésre tehát van forrás.
Megkérdeztük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, hogy milyen eszközökkel kívánják "ösztönözni" a cégeket. A KIM a Fidesz-frakcióhoz irányította kérdéseinket, akik viszont cikkünk megjelenéséig nem adtak választ.
A több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa helyszínén jártunk. Fel tudták dolgozni a devecseriek a történteket? Épülnek már az új házak, vagy megrekedt az újjáépítés?
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |






