
Míg évente egyszer el kell menned méhnyakrákszűrésre, addig az emlővizsgálatra jóval ritkábban kerül sor a nőgyógyásznál tett látogatás alkalmával. Ha benned is felmerült már a kérdés, hogy mi ennek az oka, illetve milyen gyakran kell mellvizsgálatot végeztetned szakemberrel, alábbi cikkünkből választ kaphatsz a kérdéseidre.

Mint dr. Boros Edina nőgyógyász szakértőnk elmondta, a mell vizsgálata - a méhnyakrákszűréssel ellentétben - jól megoldható otthoni önvizsgálattal.
Ennek oka, hogy a saját mellét mindenki önmaga ismeri a legjobban, és ez a terület jóval egyszerűbben kitapintható, mint a méhnyak.
Havonta egyszer érdemes mellönvizsgálatot tartanod - ha nem találsz semmi gyanúsat, nem szükséges szakembernek elvégeznie a vizsgálatot. Természetesen, ha bizonytalan vagy, esetleg aggódsz, mert a családban több emlődaganat is előfordult, bármikor, a nőgyógyászati szűrővizsgálat keretében kérheted a mell vizsgálatát is.
A mammográfiás szűrővizsgálat 40 éves kor fölött indokolt: amennyiben az eredmény negatív, úgy kétévente kell megismételni a vizsgálatot. A mellönvizsgálatát pedig havonta egyszer érdemes elvégezni - már huszonévesen is.
Mint dr. Boros Edina elmondta, elsősorban csomót kell keresned, de bármilyen szokatlan, új jelenségre oda kell figyelned: ilyen például a szivárgás az emlőből, szokatlan bemélyedések a melleken vagy a mellbimbók alakjának változása.
A fájdalom általában nem utal daganatra, és a ciklustól függően változhat a mell szerkezete, mérete is. Az önvizsgálatot a menstruáció elmúlta utáni időszakban érdemes elvégezned - ilyenkor a mellek kevésbé érzékenyek. Amennyiben bármi szokatlant észlelsz, azt figyelned kell, és ha néhány hét múlva is jelen van, mindenképpen érdemes megmutatnod nőgyógyásznak. Az önvizsgálat pontos lépéseiről korábbi cikkünkben olvashatsz.
Te végzel mellönvizsgálatot?
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |