21 éves kollégájába szeretett bele - A magyar színészlegenda feleségül is ment hozzá

Tolnay Klári és szerelme rácáfoltak a rosszindulatú megjegyzésekre.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az 1914-es születésű Tolnay Rózsi, azaz Tolnay Klári egyszerre volt díva, primadonna, felejthetetlen tragika és fergeteges komika, az '50-es évek egyik legsikeresebb színésznője.

Szépségére és tehetségére rögtön felfigyeltek, azonban amíg a színpadon sikert sikerre halmozott, addig magánéletében több kudarc is érte. Első házassága Ráthonyi Ákossal pár év után felbomlott, majd az elvált asszony a nála 11 évvel fiatalabb Darvas Ivánba szeretett bele, akivel 1946-ban, a Művész Színházban találkozott először az Euridiké próbáin. Az akkor már befutott színésznő kollégái kétkedve fogadták az új szerelmet, fogadásokat kötöttek, meddig bírják egymás mellett - végül 13 szép évet töltöttek együtt, kapcsolatuknak Darvas Iván bebörtönzése vetett véget.

Tolnay Klári 1998. október 27-én, 84 évesen hunyt el. Képes összeállításunkkal rá emlékezünk.

Ilyen gyönyörű volt fiatalon Záray Márta

Képeken a legendás Záray-Vámosi házaspár, aki a Magyar Televízió rendezte Táncdalfesztiváloknak köszönheti országos ismeretségét.

Ilyen gyönyörű volt fiatalon Záray Márta! Ma lenne 90 éves a Táncdalfesztivál sztárja

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük