
Wallace Reid a némafilmek nagy sztárjának számított - mindenki azzal a jólfésült hősszerelmes karakterrel azonosította, amelyet több mint kétszáz mozijában megszemélyesített. Ezért is döbbentette meg rajongóit, amikor korán bekövetkezett halála után kiderült róla, hogy súlyos morfiumfüggő volt, ráadásul még alkoholista is.
![]() |
![]() |
Az 1891-es születésű Wallace Reid már kisgyerekként fellépett, szülei - Hal Reid és Bertha Westbrook - ugyanis mindketten a szórakoztatóiparban dolgoztak. Bár tehetségesen énekelt, táncolt és imádta a sportokat is, eleinte operatőrnek készült. Mégis, vonzó ifjúként hamar ott találta magát a kamera másik oldalán.
Első filmszerepét az 1910-es Phoenixben egyébként édesapjának köszönhette, aki - felismerve az akkor még új műfaj, a film jelentőségét - átnyergelt a mozgóképiparba, és rendezőként kezdett tevékenykedni.
Ekkoriban még próbálkozott az írással és a rendezéssel is, de sztárrá emelkedve ezekről kénytelen volt lemondani. Egyaránt rajongtak érte a fiatal és az idősebb nők: előbbiek imádták az autóversenyző fenegyerek karaktert, melyet olyan filmekben formált meg, mint a Roaring Road vagy a Double Speed. Az idősebbek pedig a romantikus hősszerelmesért voltak oda, akinek például Gloria Swanson partnereként látták Cecil B. Demille mozijában, az 1921-es The Affairs of Anatolban.
Az idő tájt még csak a bennfentesek tudták, hogy Reid keményen rászokott a morfiumra. Az erős fájdalomcsillapítót még azután kapta, hogy megsérült az 1919-es The Valley of the Giants oregoni forgatásán. Ám hamarosan függővé vált, ráadásul a gyógyszer alkohollal kombinálva még inkább igénybe vette szervezetét. Mindezek mellett őrületes tempót diktált a munkában, hihetetlen mennyiségű filmet forgatott le egymás után.
1922-re már annyira legyengült a szervezete, hogy amikor elkapta az influenzát, kómába esett. Többé nem is ébredt fel: 1923 januárjában, mindössze 31 éves korában örökre eltávozott.
Fényűzés és luxus, ez jellemzi a külföldi hírességek otthonait. Videónkból megtudhatod, milyen falak között tölti hétköznapjait Jennifer Lopez, George Clooney és John Travolta.
| Nyerj kényeztető napokat a ZENA Szépségcentrumba! |
| Nyerj Diet Clinic anyagcsere analízist és programot! |
| Nyerj Ecollagen 3D+ intenzív ránctalanító arcmaszkot! |