Ezt mondta tegnap Vilmos herceg a kis Charlotte-ról! Első ízben beszélt a kislányáról

Vilmos hercegből néhány szót lehetett csak kihúzni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár Katalin hercegnő és a kis Charlotte továbbra sem mutatkoznak, Vilmos hercegnek - és egy jól irányzott kérdésnek - köszönhetően kiderült, hogy érzi magát az újszülött hercegnő.

Vilmos tegnap a windsori kastélyban tartott fogadást, amelyen egyebek közt a Brit Birodalom Érdemrendjét adományozta Brinsley Forde-nak.

A 61 éves férfi egykoron gyerekszínészként kezdte, majd 1975-ben, 22 éves korában megalapította az Aswad nevű reggae bandát, amely olyan slágereket adott a világnak, mint az 1988-as Don't Turn Around és az 1994-es Shine. A banda még most, négy évtized után is aktívan zenél, bár az alapító 2009-ben kivált az Aswadból.

Vilmos herceg nem volt bőbeszédű

És ahogy az egy ilyen eseményen lenni szokott, a herceg kedélyesen elbeszélgetett a meghívottakkal. Így derült ki, hogy Forde nemsokára nagypapa lesz, fia révén születik meg a kisunokája, amihez természetesen Vilmos herceg is gratulált.

A zenész pedig cserébe szintén sok boldogságot kívánt a hercegnek és családjának, és rákérdezett, hogy van a pár hetes kislánya.

"Nagyon jól érzi magát, remekül van, köszönöm", válaszolta a sztár beszámolója szerint Vilmos herceg - ami persze nem sok információ, de a kicsi Charlotte rajongói azért ennek is bizonyára örülnek.

Mindenesetre Katalin hercegnő férje gyorsan témát is váltott, és inkább azzal dicsekedett el, hogy valójában egész jól tud basszusgitározni. Ez annyira tetszett Forde-nek, hogy az eseményt követő sajtótájékoztatón az újságíróknak is megemlítette.

- Tudják, éppen most lett egy új basszusgitárosom - aki nem más, mint Cambridge hercege. Azt mondta nekem, hogy egész jól játszik basszusgitáron, szóval arra gondoltam, leszerződöm vele, de sajnos rengeteg egyéb teendője is van, így nem tudom, mikor férne bele a sűrű napirendjébe - mondta.

Fotók: Katalin hercegnő elbűvölően nézett ki sárga ruhájában! Nézd meg, mikor viselt még hasonlót

Nézegess képeket!

Elolvasom

A 32 éves herceg a héten számos hivatalos eseményen vesz részt: hétfőn Svájcba utazott a United for Wildlife alapítvány találkozójára, ma pedig az angol női futballcsapatot látogatja meg - ők képviselik majd a júniusban Kanadában megrendezésre kerülő nőifutball-világbajnokságon hazájukat.

Ezt is szeretjük