
Victoria Beckhamet nem éppen lazaságáról ismeri a nagyvilág - a fűszeres lányból lett focistafeleséget többnyire összeszorított szájjal szokták lekapni a lesifotósok, amint szűk ruhában és magas sarkúban tipeg még a közértbe is.


De azért, úgy tűnik, adódnak olyan napok, amikor a 36 éves sztármami kiereszti a gőzt, sőt, még többet is iszik a kelleténél!
Legalábbis a képek tanúsága szerint valami ilyesmi történhetett legutóbb, és Victoria bizony alig tudott talpon maradni az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően.
Beckham asszonyság szombaton a londoni Maze étteremben vendégeskedett amerikai sztárbarátnője, Eva Longoria, valamint Gordon Ramsay és felesége, Tana társaságában.
Valószínűleg remekül érezték magukat, mivel órákkal később meglehetősen kínos pózban sikerült lekapni a hírességet.
Victoria Beckham csinosan festett ugyan egyszerű, fekete ruhájában, ám az éttermet nem tudta a saját lábán elhagyni.
Szerencsére ott volt Tana Ramsay, akinek karjába belekapaszkodhatott a túlságosan is jól sikerült este után.
Ráadásul bizonyára némi fejfájással is küzdött, és a pokolba kívánt minden lesifotóst - nem véletlenül takarta el arcát a hajával, miután beszállt az autójába.
Remélhetőleg azért valamiféle házi módszerrel gyorsan kikúrálta a másnaposságot, eredetileg ugyanis azért utazott Londonba, hogy a 2011-es tavaszi időszakra tervezett legújabb kollekcióját népszerűsítse.
Ám az igazi nagy bemutató néhány nap múlva, szeptember 12-én lesz majd, a New York-i divathéten.
Fényűzés és luxus, ez jellemzi a külföldi hírességek otthonait. Videónkból megtudhatod, milyen falak között tölti hétköznapjait Jennifer Lopez, George Clooney és John Travolta.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |