A 28 éves zenészt legyőzte a rák! Senki sem tudta, hogy halálos beteg

A részletek

Tom Searle gitárosnál 2013-ban diagnosztizáltak bőrrákot.

2016. augusztus 20-án, 28 éves korában elhunyt Tom Searle, az Architects brit zenekar gitáros-dalszerzője, jelentette be a szomorú hírt ikertestvére, Dan Searle, az együttes dobosa.

A rajongók elől eltitkolták, hogy Tom évek óta halálos beteg, és habár az elmúlt 15 hónapban egészségügyi állapotának romlása miatt több koncertet is ki kellett hagynia, mindenkit megdöbbentett a váratlan tragédia híre.

Az Architects alapító tagjánál 2013-ban diagnosztizáltak bőrrákot, ami végül három év alatt győzte le szervezetét. Pedig korábban reményre adott okot, hogy miután az orvosok megműtötték a lábát, úgy tűnt, sikerült megszabadulnia a rosszindulatú melanomától.

Tom Searle halálhírét testvére egy szívfacsaró üzenet kíséretében közölte a rajongókkal, amelyben a gitáros utolsó napjairól is megemlékezett. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy maradjon kórházban, Tom Searle azonban erre nem volt hajlandó, és az együttessel tartott Németországba. Ott lépett utoljára a színpadra, de akkor még senki sem sejtette, hogy ezek lesznek az utolsó koncertjei.

- Néhányan biztosan azt gondoljátok majd, hogy ez felelőtlenség volt a részéről, de Tom élete utolsó évében is azt akarta, hogy a rák ne álljon azon dolgok útjába, amiket szeretett. A Rock Am Ring és a Rock Im Park volt az utolsó két fellépése, amihez elképesztő erőre volt szüksége, de ezt a két koncertet sosem felejtik majd el az emberek - írta Dan Searle.

Sztárok, akiket legyőzött a rák

Angelina Jolie édesanyját, Marchelin Bertrand színésznőt és a nagynénjét is a mellrák, illetve a petefészekrák vitte el. Képes összeállításunkban a sztárok, akik alulmaradtak a betegséggel szemben.

7 év küzdelem után vitte el a rák a gyönyörű színésznőt! A lánya nem ilyen sorsot akart

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük