Fotók: először mutatkozott a stroke óta a színész! Soha nem fog teljesen felépülni Tim Curry

Tim Curry interjút is adott a gálán.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 69 éves Tim Curry három évvel ezelőtt, Los Angeles-i otthonában kapott stroke-ot, amiből azóta sem tudott felépülni.

Az agyvérzés következtében kerekesszékbe kényszerült, beszélni pedig csak az utóbbi időben tudott újra megtanulni.

Személyesen érkezett a gálára

Szombat este Los Angelesben tartották az idei Tony-díjátadót, ahol Tim Curry kapta meg az Actors Fund Lifetime Achievement Awardot, vagyis a színészek alapítványának életműdíját.

A színész a stroke óta érthető módon nem igazán szeret nyilvános helyekre látogatni, az utóbbi években többnyire csak lesifotók készültek róla.

Most azonban valamiért meggondolta magát, mosolyogva üdvözölte kerekesszékéből a régi ismerősöket és a fotósokat, sőt, nyilatkozott is.

- Adományoztam néhányszor az alapítványnak, szerintem ez egy csodálatos szervezet, de azért remélem, nekem nem kell majd igénybe vennem a szolgáltatásaikat - mondta a Los Angeles magazin újságírójának, aki cikkében megjegyezte, Tim Curry beszéde sokat javult, de még mindig kicsit lassú.

Az alapítvány egyébként gyakran támogatja elhunyt színészek rokonait, Tim valószínűleg erre gondolt nyilatkozatában.

Milyen gyönyörű nő volt! Alzheimerben hunyt el az egykori szexszimbólum

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tim Curry játszott a Horrorra akadva-filmekben, a Charlie angyalaiban, a Stephen King könyvéből készült Azban, illetve a Rocky Horror Picture Show-ban is, karrierjét a stroke után sem adta fel, kíváncsian várja, mit hoz a jövő.

Ezt is szeretjük