Reese Witherspoon szinte gyerekkora óta a kamerák világában él, világsztárrá a Doktor Szöszi tette.
Reese Witherspoon 1976. március 22-én született New Orleansban, szülei mindketten az egészségügyben dolgoznak. A család egyébként igen híresnek számított a 18. században: Reese egyik őse a Függetlenségi nyilatkozat aláírói között volt, mint a híres princetoni egyetem igazgatója.






Már hétéves korában modellkedni kezdett, majd színjátszó körökbe is belépett. Remekül tanult, így érettségi után a híres Stanford Egyetemre vették fel, angol irodalom szakra. Egy év után azonban megszakította tanulmányait, hogy színészkarrierjére koncentráljon.
A Doktor Szöszi tette világsztárrá
Első jelentősebb szerepét az 1991-es Vadvirágok című drámában kapta, majd láthattuk a két évvel későbbi Távol, ahol az elefántok... című kalandfilmben, és a nagy port kavart Kegyetlen játékokban is, ahol a naiv szerelmes, Annette bőrébe bújt.
A közönség kedvencévé igazából a 2001-es Doktor Szöszi tette: a film világszerte óriási sikert aratott, játékát még a nem igazán sikerült folytatásban is dicsérték, ezzel pedig a legjobban kereső sztárok közé került.
Oscar-díjas színésznő
2005-ben ismét elsöprő sikere volt: Johnny Cash életrajzi filmjében a countrylegenda feleségét játszotta Joaquin Phoenix mellett, bebizonyítva, hogy egy komoly szerepben is megállja a helyét. Alakítását díjesővel jutalmazták: az év összes nagy gáláján kaszált, beleértve az Oscar-díjátadót is. 2008-ben a Négy karácsonnyal jelentkezett, 2010-ben pedig a Honnan tudod? című romantikus vígjátékban láthattuk. Legutóbb a Kémes hármas című vígjátékban alakíthatta a főszereplőt.

2011 szeptemberében a színésznőt elütötte egy autó, amikor át akart sétálni egy utcán Santa Monicában. Kórházba szállították, de nem történt komolyabb baja, csupán egy nagy monokli árulkodott a balesetről még néhány hétig az arcán.
Egy ideig a magánéletben sem volt szerencsés: 1999-ben összeházasodtak Ryan Phillippe-pel - akivel egyébként a Kegyetlen játékokban is szerelmespárt alakítottak -, és az évek során két gyerekük született: Ava és Deacon. Ám a házasságot a gyerkőcök sem tudták összetartani, 2006-ban elváltak.
Tetszett Reese Witherspoon? Íme, még több népszerű színésznő a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Anne Hathaway »
Ilyen volt, ilyen lett: Cameron Diaz »
Ilyen volt, ilyen lett: Kate Winslet »
A szakítás mindkettőjüket megviselte: Phillippe kis híján öngyilkos lett, Reese pedig bevallása szerint élete legszomorúbb és legrémisztőbb heteit élte át. Nem sokkal később kollégájánál, Jake Gyllenhaalnál lelt vigaszra, akit a gyerekek is nagyon megszerettek, 2010-ben mégis szakítottak.
Reese nem sokkal később a magyar származású Jim Tothtal kezdett el találkozgatni, akivel 2011 március végén oltár elé is állt. Első közös gyermekük, James szeptember 26-án látta meg a napvilágot.







