Linda Gray neve a többség fejében összeforr a Dallas sorozattal.
Linda Gray 1940. szeptember 12-én látta meg a napvilágot a kaliforniai Santa Monicában, gyerekkorát Culver Cityben töltötte. A hatvanas években modellkedéssel kereste a kenyerét, az ő harisnyás lába volt látható a Diploma előtt című mozi plakátján.






A hetvenes évektől kezdve feltűnt néhány sorozat epizódszereplőjeként, majd 1976-ban a Dogs című horrorban kapott szerepet. Két évvel később egy vígjátékban láthattuk, és ebben az évben kapta meg Sue Ellen – a magyar szinkronban Samantha – szerepét a Dallasban.
A Dallas meghozta a sikert
A készítők először csak vendégszerepet szántak neki, ám a karakter népszerűségének köszönhetően főszereplővé nőtte ki magát, és egészen 1989-ig színesítette a Ewingok és a Southfork birtokon élők életét.
Bár az utolsó előtti két évadot nélküle forgatták, 1991-ben újra visszatért, és a sorozatból készült 1996-os, majd a két évvel későbbi filmben is láthattuk. A kilencvenes évektől kezdve több filmben is feltűnt, a legtöbben mégis a már-már kultikusnak számító Dallasból emlékeznek rá.
Két gyereke született
Úgy tűnik, a sorozatok világa áll igazán közel hozzá, hiszen láthattuk a nálunk is népszerű Melrose Place.ben és a Modellügynökségben is, majd a Beverly Hills 90210 új változatába ugrott be. Idén pedig régi szerepében ismét visszatért a képernyőre: az új Dallas sorozatot szerdánként láthatják a nézők az RTL Klub műsorán.

A színésznő fiatalon, 22 éves korában ment hozzá Ed Thrasherhez, akitől két gyermeke született, Kehly és Jeff. A házaspár azonban elhidegült egymástól az évek során, és 1983-ban elváltak. Linda Gray magánéletéről azóta nem sokat tudni, annyi azonban bizonyos, hogy érett kora ellenére kirobbanó formában van.
Tetszett Linda Gray? Íme, még több népszerű színésznő a Feminán:
Ilyen volt, ilyen lett: Julia Roberts »
Ilyen volt, ilyen lett: Reese Witherspoon »
Ilyen volt, ilyen lett: Cameron Diaz »

ÚJ! CSAJVILÁG hírlevél! Friss sztárhírek, beauty tippek, párkapcsolati tanácsok, és sok-sok csajos téma, egyenesen neked! Iratkozz fel most »


