18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Szexjelenetek meglepő titkai

Hiába a remek pasik, szexjelenetet forgatni nem könnyű. Hogy mire gondolnak közben a színésznők? Eláruljuk!

Tégy úgy, mintha nem is te lennél

A fülledt amerikai Délen játszódó Szörnyek keringője című filmet minden idők legerotikusabb alkotásai között tartják számon – a főszerepért Oscar-díjat kapott Halle Berry szerint bizonyos jelenetek még őt is felizgatják! Főleg, hogy úgy tett a forgatás közben, majd utólag is, mintha kívülállóként tekintene magára:


- Amikor először megnéztem az orgazmus-jelenetem, magam is elámultam. Mindig megpróbálok úgy tenni, mintha nem is én lennék ott, így tudom megcsinálni a jeleneteket, majd később megnézni őket – mondta a gyönyörű színésznő.

Csak a családra ne!

Salma Hayek képtelen ilyesfajta függetlenítésre, így a szexjelenetek mindig is nagyon komoly gondot okoztak neki. A Desperado forgatása alatt a rendező és a stáb több ősz hajszálat is köszönhetett a színésznőnek:


- Komolyan mondom, meg voltam néha győződve arról, hogy kirúgnak a filmből. Végigbőgtem az együttlétemet Banderas-szal, ezért is lett rövid snittekből összevágva az ágyjelenet – csak azt a részt használták, amikor nem hisztiztem. Nem akartam levetkőzni a kamera előtt. Nem akartam szexjelenetet.

Az egész idő alatt arra gondoltam, hogy belehalok a szégyenbe, ha ezt az apám és a bátyám meglátja. Azóta egy dolgot tudok: mindenre gondolhatok, csak a családomra nem! – mesélt a színésznő nehézségeiről.

Csak Leóra!

A jelek alapján Kate Winsletben mély nyomot hagyott a Titanic forgatása, mert ha azóta szexjelenetre kerül a sor, mindig Leonardo Di Caprio arcát képzeli maga elé. Mikor az Iris című filmben egy jelenethez pasit kellett választania magának, elég lemondóan szemlélte a kínálatot, majd végül belement, hogy leforgassák a részt egy merész vállalkozóval. Igaz, egész idő alatt behunyta a szemét, és Leóra gondolt:

- Nem nagyon lehetett látni az arcát, így aztán nem azon filóztam, hogy hogyan is néz ki. Úgy tettem, mintha a Titanicot forgatnánk újra, és Leóval lennék, és ez nagyon sokat segített abban, hogy kibírjam –
mondta a filmbeli lovagjáért nem túlzottan lelkesedő Winslet.

Csak baráttal!

Angelina Jolie nem mondhatni, hogy húzódzkodna az erotikus jelenetektől, és a rendezők is tudják, hogy elég könnyű meggyőzni egy kis ágyakrobatika előnyeiről.

Jolie-nak csak egy kívánsága szokott lenni: csak olyannal vállal el szexjelenetet, akivel nagyon jó barátságban van, így megbízik benne. Legjobb emléke az Életeken át forgatásához kötődik, mikor Ethan Hawke-kal gabalyodott össze:

- Majdnem kidobtak minket. Ethan jól odanyomott a falhoz, majd egymásra néztünk, és röhögőgörcsöt kaptunk. Nem bírtuk abbahagyni. Aztán persze sikerült rendesen leforgatni a jelenetet, és ez mindig sokkal kényelmesebb, ha egy közeli barátoddal vagy.

Csak nevetve!

A dél-afrikai születésű Charlize Theront győzködni kellett kicsit, hogy elvállalja a Monster című film főszerepét, de végül ráadta a fejét arra, hogy 14 kilót hízzon az őrült tömeggyilkos kedvéért, ráadásul Christina Riccivel még leszbikus jeleneteket is vállalt. Az operatőrök nagy bosszúságára az erotikus játszadozás komédiává változott a forgatáson:


- Szeretném megnézni egyszer a kivágott részeket, mert Christinával egyszerűen fetrengtünk a nevetéstől. Állandóan kuncogtunk, a hangmérnök meg kis híján hozzánk vágta a felszerelését. Nagyon kivolt.

Sosem csókolóztam nővel korábban, de nem voltak gátlásaim, és nagyon jó is volt, egészen addig, míg a film kedvéért feltett műfogsorom ki nem akart esni. Persze megint kifeküdtünk a nevetéstől. Végül csak sikerült összehozni a jelenetet, és azóta is azt mondom: a legjobb trükk idegesség ellen a kacaj!

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük