
Mióta néhány napja kiderült, hogy Sean Penn és Scarlett Johansson mindössze öt hónapig tartó, hivatalosan meg nem erősített párkapcsolat után váratlanul szakítottak, sokan szeretnék tudni, hogy vajon milyen okok miatt és melyikük döntött így.


A románcukat övező balladai homályt a közelmúltban a US Weekly magazin oszlatta el, a bulvárlap beszámolójából ugyanis minden eddig ismeretlen részletre fény derült, amelyek többsége bizony egyáltalán nem vet valami jó fényt a 26 éves amerikai színésznőre.
- Sean szakított Scarlettel öt hónap után, mert nem akart tőle semmi komolyat, főleg nem örökre elkötelezni magát mellette - nyilatkozta egy bennfentes.
A cikkből az is kiderült, hogy az Elveszett jelentés sztárja képtelen volt beletörődni a dologba, és mindent megtett azért, hogy újra lángra kapjon kettejük között a szenvedély - ám bármennyire is igyekezett, nem sikerült neki visszahódítania az 50 éves amerikai színészt.
Az egykori sztárpár a közelmúltban megjelent a Los Angeles-ben megrendezett Spike TV's Guys Choice Awards díjkiosztó gáláján, ahol készült róluk egy közös fotó, amin átölelik egymást - ez pedig rögtön alapot adott a találgatásokra, miszerint a korábbi hírekkel ellentétben mégsem szakítottak.
A US Weekly egyúttal leleplezte a fotó kínos és zavarba ejtő történetét is, miszerint amikor az egyik fotós közös képet szeretett volna róluk készíteni, Scarlett Johansson azonnal rábólintott a dologra - mielőtt Sean Penn még nemet mondhatott volna.
A szőkeség mellesleg teljesen megszállottja lett az Oscar-díjas színésznek, akit a magazin szerint Robin Wright-tól való válása óta üldözött, annak ellenére, hogy Penn egyáltalán nem vágyott semmiféle párkapcsolatra.
Johansson azonban olyan rámenős volt, hogy néhány hónapra mégiscsak sikerült megszereznie a szívtiprót, aki teljesen érthető módon végül mégiscsak beadta a derekát - hiszen van, aki nemet mondana Scarlett Johanssonnak?
Bár a Csillag születik nyertese nem igazán nyilatkozik magánéletéről, Tabáni István elárulta, több, mint egy éve van együtt kedvesével, Csillával, és a jövőt is együtt tervezik.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |