
2010. június 20-án, hétfőn hajnalban, 34 éves korában, Pennsylvaniában autóbalesetben elhunyt Ryan Dunn, adta hírül a TMZ.

A Jackass-filmek sztárjának 2007-es Porsche 911 GT3 típusú sportkocsija West Goshen Township városában sodródott le az útról, majd egy fának ütközött, végül kigyulladt.
A TMZ értesülései szerint a baleset előtt néhány órával a tévésztár feltöltött egy fényképet Twitterre, amin a barátaival iszogat, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy alkoholos befolyásoltság miatt történt-e a tragédia.
A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy a gépkocsi a balesetet megelőző pillanatokban 180 kilométer/órás sebességgel haladt, és a másik - egyelőre azonosítatlan - utas is azonnal életét veszítette a helyszínen.
A WKST-FM rádióállomás csak annyit közölt, hogy a Porsche totálkárosra tört, Ryan Dunn holttestét pedig csak a tetoválásai és jellegzetes frizurája alapján tudták azonosítani.
Ryan Dunn az Ohio államban található Medina városában született 1977. június 11-én, ismertségét pedig a Jackass című extrém valóságshow-nak, valamint az abból készült filmeknek köszönhette.
Egyik legmerészebb produkcióját az első Jackass-filmben láthattuk, amiben Johnny Knoxville-lel együtt egy golfkocsival nekihajtottak egy óriási, disznót ábrázoló műanyag szobornak.
Mellesleg Ryan Dunn sok olyan őrültséget művelt a kamerák előtt, ami egy átlagos nézőnél kiverte a biztosítékot - a valóságshowsztárt láthattuk a Jackass-filmek második és harmadik részében is.
Külföldön számos szupersztár vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy a saját neméhez vonzódik, elég csak Elton Johnra, George Michaelre vagy éppen Freddie Mercuryra gondolnunk. Persze nem mindenki ismeri el másságát.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |