Most közölték a szomorú hírt! Két hét alatt elvitte a betegség az énekest

Részletek!

Rod McKuen a kórházban hunyt el rövid betegsége után.

Csütörtökön elhunyt a karcos hangú Rod McKuen, aki a '60-as, '70-es évek popkultúrájának meghatározó előadója volt.

Nem csak énekesként ért el szép sikereket, de zeneszerzőként és költőként is elismerték.

Többször jelölték Oscar-díjra

Féltestvére, Edward McKuen Habib jelentette be halálhírét a sajtóban. A People magazinnak elmondta, Rod McKuen tüdőgyulladás következtében vesztette életét, halála előtt két hétig betegeskedett.

Az énekes-zeneszerzőt a Miss Jean Brodie virágzása című 1969-es film daláért, a Jeanért, valamint az ugyanebben az évben készült Snoopy-film betétdaláért (A Boy Named Charlie Brown) Oscar-díjra jelölték.

Dalait énekelte Frank Sinatra, Madonna és Dolly Parton, bár McKuen gyakran maga adta elő szerzeményeit: rekedtes, meleg torokhangját rengetegen ismerték meg 1981-es visszavonulásáig. Leghíresebb dala Terry Jack 1974-es világslágere, a Seasons in the Sun volt.

Az AP szerint a világ egyik legnagyobb példányszámban publikáló versfaragója volt: több mint 30 verseskötetet és több mint 200 zenei albumot adott ki, köztük több tucat arany- illetve platinalemezt. Zenei műveiből becslések szerint 100 millió, versesköteteiből 60 millió példányt adtak el szerte a világban.

A St. James popkultúra-enciklopédia szerint pályafutása csúcsán Észak-Amerika nem hivatalos koszorús költőjének számított.

Sztárok, akiket 2014-ben vesztettünk el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük