Nem élte túl a szívműtétet! 79 éves korában elhunyt a népszerű zenész

Phil Ramone zenei producert egy New York-i kórházban érte a halál.

2013. március 30-án 79 éves korában elhunyt a Grammy-díjas zenei producer, Phil Ramone.

A férfi a szívműtétje után történt komplikációk miatt vesztette életét egy New York-i kórházban.

Fiatalon indult a karrierje

Phil Ramone 1934. január 5-én látta meg a napvilágot Dél-Afrikában, de gyermekéveit már Brooklynban töltötte. Csupán hároméves volt, amikor megtanult hegedülni, később pedig beiratkozott a híres Julliardra.

Még 20 esztendős sem volt, amikor megnyitotta első saját stúdióját. Kezdetben a jazz műfajjal foglalkozott, és csak később vált nála irányadóvá a popzene.

A hatvanas években már olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Paul Simon, Frank Sinatra vagy éppen Dionne Warwick. Az ő nevéhez fűződik az első kiadott CD, amelyen producerként működött közre.

Munkássága során összesen 14 Grammy- és egy életműdíjat söpörhetett be. A lemezekből, amelyekhez köze volt, közel százmillió darabot adtak el.

Belehalt a szívműtétbe

Számtalan elismert előadó, köztük Stevie Wonder, Elton John vagy éppen Madonna köszönheti neki a sikereit. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is támogatta a tehetséges zenészeket.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A zenei albumok mellett  több színházi darab és film is a nevéhez kötődik, úgymint a Szellemirtók és a Flashdance. Ramone magánélete is példás volt, a feleségével, Karen Ichiujival három gyermeket neveltek.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

A producert februárban szív- és érrendszeri problémákkal vitték kórházba, majd megműtötték, ám az operáció után komplikációk léptek fel nála. A héten újra kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A producer halálhírét az egyik fia, Matt közölte a nyilvánossággal.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük