
A sztárok között jó néhányan vannak, akik elhamarkodottan állnak az oltár elé. Ám akadnak olyan hírességek is, akik a világért sem házasodnának össze kedvesükkel, legyen bármennyire harmonikus és kiegyensúlyozott a kapcsolatuk.

Orlando Bloom és Miranda Kerr nem estek egyik végletbe sem, sőt, azt is mondhatnánk, hogy megfelelően időzítettek: a People szerint ugyanis a közelmúltban teljesen titokban házasodtak össze - közel három év párkapcsolat után.
Erről a 27 éves ausztrál szupermodell egy hivatalos nyilatkozatban tájékoztatta a közvéleményt - ezzel indokolta ugyanis azt, hogy nem vett részt David Jones egyik áruházának megnyitó ünnepségén, ahová őt is meghívták.
- David Jones nagylelkűen elengedett erre az időre, így egy bensőséges ceremónia után most nászúton vagyunk. Része vagyok a David Jones Fashion Familynek, nagyon elkötelezett vagyok a szerepemet illetően, és hálával tartozom Davidnek, amiért kiélvezhetem ezt a különleges időszakot az életemben - tájékoztatta Kerr a közvéleményt.
A sztárpár 2007 végén kezdett randizni, és nem volt könnyű dolga a 33 éves angol színésznek, ugyanis Miranda ügynökét kellett felhívnia, hogy megszerezze a gyönyörű szupermodell telefonszámát.
A Karib-tenger kalózai című film sztárja nem titkolta el, hogy kapcsolatuk eleinte csak barátság volt, aztán hirtelen sokkal több lett.
Először 2008 áprilisában jelentek meg egy párként egy Sydney-ben megtartott rendezvényen, tavaly pedig már együtt ünnepelték a hálaadást Marokkóban.
Olivia Newton-John 2010 tavaszán járt Budapesten. A mellrák elleni küzdelem élharcosa maga is megküzdött az emlőrákkal, a sajtóbeszélgetésen pedig bemutatott egy olyan új önvizsgálati eszközt is, amivel bárki ellenőrizheti mellét.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |