
Natalie Cole február 6-án ünnepelte hatvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból a világhírű amerikai énekesnő a New York-i City Winery nevezetű helyen lépett fel, ahol pillanatok alatt elbűvölte a közönséget. Nat King Cole kilenc Grammy-díjas lánya ennyi idősen is lenyűgözően festett, ami több szempontból is szokatlannak számít a showbiznisz világában.

Egyrészt azért, mert az aranytorkú R&B- és jazzénekesnő nem szabatta szét az arcát, vagy ha plasztikáztatott is titokban, minden bizonnyal nagyon ügyes sebészt választott. Legújabb fényképeit elnézve ugyanis nyoma sincs rajta sem az esetleges ráncfelvarrásoknak, sem pedig a botoxinjekcióknak.
Ami pedig a múltját illeti, Natalie Cole sosem rejtette véka alá, hogy a drogfüggőség pályafutása jelentős részét beárnyékolta, és több alkalommal is majdnem tönkretette karrierjét. 2000-ben jelent meg Angyal a vállamon címmel kendőzetlen önéletrajzi kötete, amiben semmit sem titkolt el élete árnyoldaláról.
Saját elmondása szerint még a hatvanas években kezdett drogozni, amikor a Massachusettsi Egyetem hallgatója volt. Függősége később egyre inkább elhatalmasodott rajta, évek múlva már a heroinhoz és a crackhez nyúlt, 1975-ben pedig le is tartóztatták Torontóban heroin birtoklása miatt.
Az egyik legbotrányosabb incidensre is azért került sor, mert be volt lőve, és felügyelet nélkül hagyott kisfia, Robert majdnem belefulladt a családi medencébe. Natalie Cole több évtizedes züllés után, 1983-ban vonult elvonóra, ám életmódjának évtizedekkel később mutatkoztak meg a kellemetlen következményei.
2008-ban először a veséje mondta fel a szolgálatot, ezért heti három alkalommal dialízisen kellett átesnie. Júniusban életmentő veseátültetést hajtottak rajta végre az orvosok, alig egy hónappal később pedig C típusú hepatitist diagnosztizáltak nála, amit korábbi drogfüggőségének köszönhetett.
Szeptemberben kórházba szállították, mert szervezete rosszul reagált a gyógyszerekre, de életét sikerült megmenteni. Natalie Cole azóta visszatért a színpadra, és ragyogóbb, mint valaha.
Olivia Newton-John 2010 tavaszán járt Budapesten. A mellrák elleni küzdelem élharcosa maga is megküzdött az emlőrákkal, a sajtóbeszélgetésen pedig bemutatott egy olyan új önvizsgálati eszközt is, amivel bárki ellenőrizheti mellét.
| Nyerj kényeztető napokat a ZENA Szépségcentrumba! |
| Nyerj Vichy bőrápoló csomagot a ráncmentes bőrért! |
| Nyerj professzionális ultrahangos alakformálást! |
