Súlyos titokra derült fény! Csak most merte bevallani a 75 éves színész

Morgan Freeman csak most vallotta be a nyilvánosság előtt: lebénult.

Az idő sem segített Morgan Freeman évekkel ezelőtt megsérült karjának állapotán, melyet mára már egyáltalán nem tud használni a színész.

Ez viszont valószínűleg egyetlen moziba járónak sem tűnt fel, pedig az egyik legtehetségesebb színésznek tartott Freeman már nem tudja mozgatni bal kezét.

Autóbalesetet szenvedett

A színész már korábban is bevallotta, hogy folyamatos fájdalommal küzd, azonban ideáig azt titkolták, hogy az idegkárosodás miatt lebénult.

A 75 éves színészlegenda még 2008-ban szenvedett súlyos autóbalesetet, amiben több helyen is eltört a válla valamint a bal karja. A színész Mississippiben lesodródott az útról, és az árokba borult.

A hírforrások szerint a tragédia oka nem drog, vagy alkoholfogyasztás, hanem egyszerűen az, hogy Freeman elbóbiskolhatott a volánnál.

Az orvosok akkor azt mondták, három év alatt tökéletesen felépül majd sérüléseiből, ám nem lett igazuk. Csak most derült ki, hogy az idegkárosodásai véglegesek, és valószínűleg soha többé nem tudja majd megmoccantani sem a kézfejét.

Szeretőjével borult fel

Mint az Esquire magazinnak elmondta, már elkezdte megtanulni fél kézzel leélni az életét. Több hobbijáról le kellett mondania, így a repülőgép-vezetésről és a vitorlázásról is, de mint mondta, a golf megmaradt számára, szerencsére még mindig tud dolgozni és ha más nem is marad neki, sétálni még mindig el tud menni a birtokán.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Betegsége és idős kora ellenére is igen aktív, most kerül a hazai mozikba a Feledés című filmje, valamint további négy filmje várható, sőt, már egy ötödik forgatását is elkezdték. A balesetre a fájdalmon túl a kompressziós kesztyű is emlékezteti, amit azért kell hordania, hogy fennmaradjon a vérkeringés a kezében.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A súlyos sérüléseken túl a feleségét is elvesztette a baleset miatt, ugyanis egy hölggyel utazott, aki később beperelte a színészt. Ekkor kénytelen volt bevallani akkori feleségének, Myrna Colley-Lee-nek, hogy a hölggyel bizony testi kapcsolata volt. Az ügy pikantériája, hogy az utastársa hitvese legjobb barátnője volt. Ezt pedig nem tudta feldolgozni a megcsalt nej, így 2010-ben elvált a színészóriástól.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük