
Hétvégén került volna sor Michael Lohan szívműtétjére, ám az orvosok azóta többször is elhalasztották az operációt.

Lindsay Lohan 51 éves papáját november végén vitték be egy floridai kórházba, mivel mellkasi fájdalmakra panaszkodott.
Orvosai nem sokkal ezután már szerették volna megműteni az E! csatorna Living Lohan című sorozatából, illetve a főként botrányairól ismert hírességet. Ám erről letettek, miután vérrögöt találtak a tüdejében, és állapota is romlani kezdett.
A régóta szívbetegséggel küzdő sztárnál a probléma egyik oka az lehet, hogy túl sokáig halogatta ezt az operációt. A másik ok pedig a stressz, amit részben ő okoz önmagának meggondolatlan viselkedésével.
Lohan papa november elején azért került a lapok címoldalára, mert 12 óra leforgása alatt kétszer is a rács mögött kötött ki.
A híresség ugyanis - minden tiltás ellenére - folyamatosan zaklatta barátnőjét, Kate Mayort, aki végül kihívta a rendőröket.
Az egyenruhások nem is vették félvállról a 28 éves szőkeség bejelentését: szállodai szobájában keresték fel a férfit, aki viszont filmbe illő módon menekült el előlük.
Kiugrott a harmadik emeleti szoba ablakából, és, miután néhány fa és bokor felfogta az esését, a bokrok között próbált elrejtőzni. Ez nem sikerült neki, de, miután megtalálták, egy orvos ellátta sebeit. Azt az esetet megúszta egy lábsérüléssel, ám most kétséges, mi lesz vele.
A Pomádé sztárjánál, Olivia Newton-Johnnál 1992-ben diagnosztizálták a mellrákot. Ő egyetlen pillanatra sem adta fel a harcot, és szívós küzdelemmel legyőzte a kórt. Azóta igyekszik felhívni a figyelmet a megelőzésre.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |