Így nézett ki Natalie Portman élete első filmszerepében

20 éve forgatták a Leon, a profit

Idén 20 éves a sikerfilm. Ennek kapcsán íme, néhány érdekesség.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Leon, a profit 1994-ben mutatták be, és bár a legnevesebb filmes díjakra nem jelölték, mégis a legjobb filmek között tartják számon a nézők szavazatai alapján, akik az imdb.com nevű filmes weboldalon a 27. helyre sorolják Luc Besson mára klasszikussá vált filmjét.

Az alkotás a sikerét valószínűleg nagyban köszönheti Natalie Portman játékának, aki mindössze 12 éves volt, amikor kiválasztották Mathilda szerepére.

20 éve került a film a mozikba

Ezzel a karakterrel debütált a filmvásznon, és azóta is a vezető színésznők között van. Mellette pedig Jean Reno érzékletesen formálta meg a magányos bérgyilkost, aki a kislányért végül feláldozza az életét.

Mint a francia sztár elmondta, Leont szándékosan kicsit lassú felfogásúnak ábrázolta, aki elfojtja érzéseit, mert úgy vélte, ezáltal a nézők is elhiszik, hogy semmi rosszat nem tenne egy kislánnyal. Azokban a jelenetekben pedig, ahol az érzelmek vették át az irányítást, szándékosan adta át a gyeplőt a gyerekszínésznek.

Érdekesség, hogy a szereplőválogatáson Todd Thaler először elutasította Natalie Portmant, mondván, túl fiatal a szerepre, de ő még egyszer elment a meghallgatásra, és előadta azt a jelenetet, amikor a kistestvérét gyászolja. Luc Bessont annyira lenyűgözte a játéka, hogy mégis nekiadták a szerepet.

Igazi rabló és álrendőrök

Persze nem ment minden könnyen, Portman szülei teljesen természetes módon mindenről tudni akartak, ami a forgatáson zajlik, és külön kikötéseik voltak, különösen azután, hogy megtudták, dohányzós jelenetei is vannak a kislánynak.

Végül olyan kompromisszumba mentek bele, hogy maximum öt jelenetben mutathatják cigarettázni Mathildát, de azt nem, hogy letüdőzi vagy kifújja a füstöt, és valamikor a film közben tegye le a cigit. Aki figyelmesen végignézi a filmet, az észreveheti, hogy szigorúan betartották mindezt - Mathilda pedig végül Leon kérésére hagy fel a dohányzással, amikor a férfi az olasz étteremből távozóban rászól.

Íme, a legkedveltebb gyereksztárok most

Nézegess képeket!

Elolvasom

A legkülönösebb sztori is a forgatáshoz fűződik: állítólag egy tolvaj a közelben rabolt ki egy kiskereskedést, amikor menekülés közben éppen abba a jelenetbe futott bele, amikor a házat körülvették a rendőrautók. Nem tudván, hogy forgatáson van, feladta magát a statiszta rendőröknek.

Ezt is szeretjük