
A hollywoodi sztárok többsége, ha teheti - és általában teheti -, szívesen sütteti a hasát valamelyik felkapott tengerparton.




Azonban a pihenés ilyenkor sem mindig felhőtlen, hiszen a lesifotósok gyakran még a nyaralásra is elkísérik áldozataikat.
A Sakáltanya betétdalát jegyző LeAnn Rimes sem úszta meg, hogy megörökítsék, amikor újdonsült férjével, Eddie Cibrian színésszel mézesheteiket töltötték Mexikó partjainál.
A 28 éves énekesnő bikinis alakja minden bizonnyal még a sokat látott paparazzókat is meglepte, hiszen a korábban egészséges testalkatú LeAnn úgy festett, mintha épp egy fitneszverseny döntőjéből pottyant volna a strandra.
Az énekesnő 2010 szeptemberében még lélegzetét visszatartva, behúzott hassal pózolt a Shape címlapján, a mostani fotók tanúsága szerint viszont már nem lenne mit behúznia.
Eredetileg azért kezdett fogyókúrába, hogy a lehető legjobban álljon rajta az esküvői ruha, ám mint az elszánt koplalók többsége, végül ő is túllőtt a célon.
Hiszen az áprilisi esküvő után sem hagyott fel a kemény edzéssel, aminek következtében annyira szálkás lett a teste, akár egy férfi testépítőnek.
A fölös kilók nem tűntek el azonban nyom nélkül, hiszen az énekesnő csípője és dereka fölött is terhességi csíkok jelentek meg. Úgy tűnik, ez cseppet sem zavarta sem őt, sem a férjét, hiszen önfeledten élvezték a napsütést és a tengert.
LeAnn Rimes egyébként a fogyókúra mellett bizony a sebészkést is igénybe vette teste formálásához, keblei ugyanis a súlyveszteséggel fordított arányban nőttek. Az amerikai countrysztárnak mellesleg tavaly májusban jelent meg utoljára albuma, Lady and Gentlemen címmel, melyről a harmadik kislemezt a Give című dallal most júniusban készül kiadni.
Olivia Newton-John 2010 tavaszán járt Budapesten. A mellrák elleni küzdelem élharcosa maga is megküzdött az emlőrákkal, a sajtóbeszélgetésen pedig bemutatott egy olyan új önvizsgálati eszközt is, amivel bárki ellenőrizheti mellét.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |