7 év után váratlanul lekerült a képernyőről! A színésznő mástól tudta meg a hírt

Lauren Graham egy beszélgetős műsorban emlékezett vissza.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Szívek szállodája sorozatot 2000 és 2007 között forgatták, hét évad után döntött úgy a csatorna, hogy nem kéri a folytatást.

A széria főszereplője, Lauren Graham most egy beszélgetős műsorban árulta el, valójában ő sem tudta, hogy nem folytatódnak majd a Gilmore-lányok kalandjai. Még a hetedik évad utolsó epizódját is abban a hiszemben készítették, hogy hamarosan következik a nyolcadik évad.

Nem a csatornától tudta meg

A 48 éves színésznő csütörtök este volt a Late Night with Seth Meyers című műsor vendége, ahol elmesélte, miképp is értesült arról, hogy hét év után lekerül a képernyőről.

- Leforgattuk az utolsó részt, és fogalmunk sem volt, mi lesz. Persze beszéltek ezt is, azt is, de nem foglalkoztunk vele, a csatorna nem mondott semmit. Aztán egyik nap éppen egy étteremben ültem, és ki volt kapcsolva a mobilom, amikor a pincér odajött az asztalomhoz, és megkérdezte, én vagyok-e Lauren Graham. Mondom, igen. Erre azt mondja, az ügynököm keres telefonon. Tisztára olyan volt, mint valami negyvenes évekbeli filmben! Szóval odamentem a vezetékes telefonhoz, beleszóltam, hogy halló, mire az ügynököm csak annyit mondott: "nem folytatják". Hát így tudtam meg, hogy vége - emlékezett vissza a műsorban.

A Vásott szülőknek is vége

Lauren Graham 2010-ben bekerült a Vásott szülők sorozatba, melynek ötödik, egyben utolsó évadát jelenleg forgatják. Itt nem volt semmi titkolózás, a stábtagok is jó előre tudták, hogy ez lesz a vége, még Vásott szülők-évkönyv is készült, amit mindenki aláírhatott. Bár ez utóbbi furcsa érzéseket keltett a színésznőben.

- Tisztára rám jött az érettségizős nyomasztó érzés - vallotta a műsorban.

Közel az 50-hez is dögös

Lauren Graham 48 éves, de nem látszik rajta a kor. Csakúgy, mint Salma Hayeken, aki szintén ennyi idős. Nézd meg a színésznő nőies szereléseit!

Friss fotókon Salma Hayek: testre simuló ruhájában a fotósok kedvence volt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük