Fotók! Így néznek ki most a Kórház a város szélén sztárjai

A csehszlovák kórházsorozatot egykor egész Európa imádta. 30 év múlva a szereplőkkel a siker megismétlődött.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A fiktív kisvárosban, Borban játszódó Kórház a város szélén 1978 és 1981 között futott - két évadon át - óriási sikerrel. Előbb Csehszlovákiában, az NDK-ban, Magyarországon és Lengyelországban vetítették, majd Nyugat-Németországban is, a német Klinika című sorozat ötletadó elődjeként.

A sorozat két nagy öregje: Miloš Kopecký és Ladislav Chudík

A Jaroslav Dietl nevéhez fűződő történet öt-hat kulcsfigura kórházi munkáját és magánéletét követte nyomon, emellett Jaroslav Dudek rendező igyekezett aránylag pontos képet adni az akkori kórházi és egészségügyi körülményekről is.
A retróhullám húsz év múltán ismét felszínre hozta a városszéli kórházat, és a folytatás a csehek nagy meglepetésére a 2003-as év legnézettebb sorozata lett. A kórházas nosztalgiázás 2008-ban újabb évaddal bővült - Kórház a város szélén, az új élet címen - bár az eredeti szereplőgárdából már csak Čenkova doktornő és Blažej doktor maradt.

Tény, hogy az új generációs kórházsorozatok megjelenésével - high-tech berendezéssel és extrém betegségekkel - a bori kórház jeleneteit inkább csak a szívmelengető nosztalgiázás, mint az izgalom miatt nézzük. De mi is történt azóta az eredeti szereplőgárda sztárjaival, hogy néznek ki napjainkban?

Dr. Štrosmajer - Miloš Kopecký

A prágai iparoscsaládban született színész már kisgyermekként a színház és a zene világához vonzódott, és a Tvar néven működő amatőr színésztársulat tagja volt, egészen addig, míg zsidó származása miatt egész családját Bystřice u Benešovába, egy Prága melletti táborba nem internálták. A nehéz éveket túlélve a prágai Větrník avantgárd stúdióhoz csatlakozott, majd megkapta első filmszerepét is.

Rövid időn belül Csehszlovákia legkedveltebb filmszínésze lett, de élete végéig tagja volt a Vinochrady-i Színháznak is. Szerepeit tekintve inkább intrikusok, csábítók és árulók bőrébe bújt, de komikusként is emlékezeteset alakított: ő játszotta például Katz káplánt a Svejk, a derék katona 1956-os filmes adaptációjában, Horac Badmant a Limonádé Joe filmszatírában, Skríteket A három obsitosban vagy a habókos Münchausen bárót az 1961-es német mesejátékban.

Kopecký csak az első évadokban szerepel, a folytatást már nem érhette meg

Rengeteg szerepe közül mégis a Kórház a város szélén öreg Štrosmajer doktora a legemlékezetesebb. A régimódi, fekete szemüveges főorvos az ellentétek örök elsimítója, a minden szempontból feddhetetlen orvos prototípusa. A színész sajnos már nem érhette meg a sorozat kései reneszánszát, a prágai Bohnice kórház pszichiátriai osztályán hunyt el 74 évesen.

Magánéletében visszatérő depresszióval küzdött, nem tudott szabadulni a koncentrációs tábor és édesanyja halálának szörnyű emlékétől. Ötször nősült, első és negyedik házasságából két leánygyermeke született, Jana és Barbara. Sajnos a depresszív hajlam öröklődött, Stella Zázvorková színésznőtől született lánya, Jana a közelmúltban öngyilkos lett.

Dr. Sova főorvos - Ladislav Chudík

A 85 éves szlovák színész az életben is doktor, mivel bölcsészdoktorként végzett 1964-ben - disszertációját drámapedagógiából írta a Pozsonyi Egyetemen. Négy évre rá Bécsbe emigrált, és jórészt osztrák, német és csehszlovák filmdrámákban és tévéfilmekben kezdett játszani. Itthon is láthattuk, az 1962-es Karvas Péter rendezte Éjféli misében, Bara Margit színésznő oldalán. Komolyságához, elegáns sármjához inkább a drámai, összetettebb szerepek illettek, nem véletlenül gondoltak rá a Kórház a város szélén igazgató főorvosának kiválasztásakor.

Finom modorával és fess megjelenésével a deres halántékú Sova doktor azonnal a nők kedvencévé vált. Az akkor 53 éves Chudíknak ez a szerep nem várt népszerűséget hozott,  sorra kapta a felkéréseket, játszott mesejátékban, életrajzi filmben és történelmi tévéjátékban - Sóherceg, Jan Amos Comenius, Vivát, Benyovszky!-, és rendszeresen hívták irodalmi estekre is, mivel remek versmondó.

A népszerű színész 85 évesen is játszik a Szlovák Nemzeti Színházban

Chudíknak mindvégig a színház maradt a nagy szerelme, immáron 65 éve tagja a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színháznak. 1997-ben még az Eszenyi Enikő rendezte Ahogy tetszik Shakespeare-drámában is játszott - Adamot alakította.
Mivel Chudík vonzereje és vele Sova doktor figurája az idők során mit sem vesztett népszerűségéből, a 2003-as folytatásba - nálunk az RTL Klub vetítette - is meghívták. Még épp időben, mivel két évre rá az idősödő színész egészsége nagyon megromlott, és súlyos tüdőproblémával hónapokig kezelték kórházban.

Szerencsére állapota azóta annyit javult, hogy még a színpadhoz is visszatérhetett. Ma is aktív, nemrég hangját kölcsönözte a Biblia hangoskönyv-verziójához, a pozsonyi közönség pedig a Martin Huba rendezte Össztánc című történelmi táncjátékban láthatja, melyben egy kávéházi főpincért alakít, a tőle megszokott profizmussal és eleganciával. Chudík kétszer nősült, második felesége, az 59 éves Alena ügyvédként dolgozik.

Dr. Arnost Blažej - Josef Abrhám

A ma 69 éves színész a Kórház a város szélén sármos és szoknyapecér Blažej doktorát játszotta, aki az ifjabb orvosgeneráció tagjaként gyakran került összetűzésbe idősebb kollégáival. A nézők - hibái ellenére is - nagy érdeklődéssel követték a nős orvos Ina nővérrel folytatott viszonyát, naiv évődésüket és az orvosok szakmai civódását.

Nem véletlen, hogy népszerű karaktere a Kórház a város szélén 2003-as és 2008-as folytatásából se maradhatott ki. Abrhám 1962-ben végzett a cseh Színművészeti Akadémián, majd három szezonra a prágai Vinochrady-i Színház tagja lett. Első jelentős filmszerepét is ez idő tájt kapta, Chytilová cseh rendezőnő Strop című rövidfilmjében.

A csélcsap Blažej doktor 1978-ban és napjainkban

A hatvanas évektől kezdve párhuzamosan szerepelt filmekben és színdarabokban, nálunk elsősorban vígjátékait - Panzió szabad urak számára, Főúr, tűnés!, Vége a régi időknek, Angyali szemek - vetítették. A tehetséges színésznek azonban nem csak a hrabali humorhoz, de a drámához - Szeretteink - is jó érzéke van. Színészi kvalitásait a kritika is elismerte, eddig négy alkalommal jelölték - háromszor nyert is - különféle cseh filmes és kulturális díjra.

2006-ban például a filmkritikusok díjára, a Cseh Oroszlánra, mégpedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a Restaurace U Prince című filmjéért. A színész legutóbb egy cseh kosztümös mesejátékot forgatott, melyben Dobromil királyt játszotta. Abrhám az életben - Blažej doktorral ellentétben - hűséges típus, feleségével, Libuše Šafránková színésznővel immár 32 éve élnek tartós házasságban - egy fiuk született, Josef.

Dr. Alžbeta Čenková - Eliska Balzerová

Egy kórházsorozatból persze nem hiányozhattak a csinos doktornők és nővérkék sem - a Čenkova doktornőt játszó szép szőke színésznő az egyik legnépszerűbb volt közülük. Balzerová 1970-ben kezdte karrierjét Rozárka szerepében egy szlovák tévéfilmben, de az igazi áttörést a Kórház a város szélén hozta meg neki.

A fiatal, ambiciózus - de a lelke mélyén nagyon is érzékeny - cseh doktornő karakterével különösen szívesen azonosultak a nők, országtól függetlenül. Ennek köszönhetően a színésznő a nyolcvanas években sorra kapta a felkéréseket - Veled szép az élet, Főúr, tűnés! -, még amerikai produkciókban is feltűnt - az Indiana Jones és a Végzet Templomában, illetve a Rózsák háborújában is.

A szőke cseh szépség ma is letagadhatna pár évet a korából

A tévés szerepléssel párhuzamosan a prágai Vinohrady Színház állandó tagja volt, a kilencvenes évektől pedig aktív szerepet vállalt a prágai Fidlovačce Színház új színházi társulatának létrehozásában. Az elegáns, visszafogott művésznőt mi leginkább csak Čenková doktornőként tudjuk elképzelni, de a prágaiak a Shakespeare-drámáktól kezdve a cseh vígjátékokig szinte mindenben láthatták már.

Örömmel öltötte magára újra a fehér köpenyt a Kórház a város szélén 2003-as folytatásában. Egy interjújában elmondta, hogy egy szuszra olvasta el a forgatókönyvet, és az izgatottságtól még aludni sem tudott.
A hatvan éves, közkedvelt színésznő máig megőrizte fiatalkori báját, hosszú ideje boldog házasságban él cseh producer férjével, Jan Balzerrel, akitől két gyermeke született: Adela és Jan.

Ina Galušková nővér - Andrea Čunderlíková

A szépséges és naiv Ina nővért - a férfiak nagy kedvencét - játszó Andrea Čunderlíkovát ez a szerep tette a kor szexszimbólumává. Bár a sötét hajú, kék szemű színésznő addigra már több mint tíz éve filmezett, a félénk nővérke és a jóképű Blažej doktor románca hozta meg számára a sikert. Érdekesség, hogy csak a rendező rábeszélésére vállalta végül a szerepet, mivel a való életben Andrea épp ellentéte Ina karakterének: élénk, cserfes és nyitott személyiség.

Komoly erőfeszítésébe került egy ilyen visszafogott nő eljátszása, az ebből fakadó feszültség azonban csak jót tett a sorozatnak. A nézők imádták, ennek köszönhetően 1989-ig mintegy harminc különféle tévéfilmben szerepelt, és ezzel párhuzamosan a prágai František Ringo Čech Színház tagja is volt.

Ina nővér szépsége és naiv bája megdobogtatta a férfiszíveket

A rendszerváltás után nővére és férje ösztönzésére Németországba költözött, és vállalkozást indított - évekig a Motokov vállalat média-tanácsadójaként dolgozott. Húsz év után tért vissza ismét a filmezéshez, amikor a sorozat folytatásához hívták. Örömmel mondott igent, de saját bevallása szerint nem bánta meg, hogy eltávolodott a szakmától. Tudta, hogy öregedő színésznőként állandóan a szerepek miatt aggódott volna, ezért inkább az anyagi biztonságot választotta.


A még ma is sugárzóan szép színésznő Ladislav Klein rockzenész felesége, anyósa az egykori olimpiai válogatott Sandra Klein teniszezőnő. A most 47 éves Andrea büszke anyuka és nagymama, lánya Sandra ugyanis 2008-ban adott életet első gyermekének, Julie-nak.
Ezt is szeretjük