Azt hitte soha sem lehet gyereke! A sorozatsztár most kollégájától terhes

Kirsten Storms a General Hospital forgatása alatt jött össze Brandon Barashsal, most gyerekük is lesz.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2013-as emlékezetes év lesz Kirsten Storms színésznő számára: összejött kollégájával, összeházasodtak, és kiderült, babát is vár.

Mindezeket a 2005 óta futó General Hospital című sorozatnak köszönheti.

Kollégájába szeretett bele

Kirsten Storms tiniként olyan sorozatokban szerepelt, mint a Hetedik mennyország vagy az Ármány és szenvedély. Később a Disney Channel rábízta a Zenon: A (z)űrlány című mozifilmjének főszerepét. A filmet még további két rész követte.

Felnőtt színésznőként az ABC General Hospital című sorozatában bizonyított, amelybe 2005-ben került. Mariah Maximiliana Maxie Jones szerepéért 2009-ben Emmy-díjra is jelölték. 

A General Hospital stábjához 2007-ben csatlakozott Brandon Barash, aki korábban szintén feltűnt már a Szívek szállodája, a 24, az N.C.I.S. vagy a Dr. Csont című sorozatokban. Ő Johnny Zaccharát alakította idén áprilisig.

A pletykák szerint a 29 éves színésznő és a 33 éves színész eleinte csak barátok voltak, majd az év elején eltalálta őket Ámor nyila. Ezt követően nem vesztegették az idejüket: júniusban titokban összeházasodtak, augusztusban pedig kiderült, a szőke sztár terhes.

Első gyermekét várja

Kirsten Storms augusztus 21-én maga osztott meg egy babapocakos fotót az Instagram-oldalán, azzal a megjegyzéssel, hogy párjával nagyon izgatottan várják életük legújabb kalandját.

2012 legnépszerűbb sztárpárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
A gyermekáldásnak azért is örülnek nagyon, mert a színésznőnél 2011 szeptemberében endometrózist diagnosztizáltak, ami akár meddőséget is okozhat.

- Kirsten kilátásai arra, hogy teherbe essen, meglehetősen borúsak voltak. Gyakran jártunk a kórházban, így azt kell, hogy mondjam, göröngyös út vezetett ehhez az örömteli meglepetéshez - nyilatkozta Brandon Barash People magazinnak.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A baba előreláthatólag 2014 januárjában jön világra. A General Hospital forgatókönyvírói elkezdhetik törni a fejüket, hogyan írják ki ismét Maxie Jones karakterét. Az endometrózis miatt 2011 őszén ugyanis már kiszállt egyszer, és 2012 szeptemberében tért vissza a képernyőre.
Ezt is szeretjük