
Katy Perry kétségkívül pontosan tudja, hogy mit akar, a kitűzött cél érdekében pedig még intim bájait is hajlandó bevetni.


A 26 éves amerikai énekesnő néhány napja Mexikóban népszerűsítette Purr névre keresztelt parfümjét, az ünnepélyes sajtótájékoztatón pedig egy igazán merész és mélyen dekoltált lila ruhában jelent meg!
A promóciós körút egy másik állomásán az I Kissed a Girl csábos előadója azonban már egy sokkal visszafogottabb öltözékben lépett a színpadra, ám az eseményt így sem úszhatta meg egy véletlen villantás nélkül.
Ezúttal tényleg nem tehetett arról, hogy sikerült közszemlére tennie fehérneműjét, az egyik fotós ugyanis éppen abból a szögből örökítette meg, ahonnan be lehetett látni a lába közé - még jó, hogy aznap volt rajta bugyi!
Ha Kim Kardashian védjegyévé az álomgyárban szokatlanul méretes és formás feneke vált, akkor Katy Perry egyik legszembetűnőbb ismertetőjegye nem más, mint dekoltázsa, amihez hasonlóval bizony kevés kolléganője büszkélkedhet.
Sok nő azért fekszik kés alá, hogy műtéti úton növeljék meg mellei méretét. Katy Perry azonban nem titkolta el, hogy kamaszkorában egyáltalán nem örült nőies adottságainak, ami miatt még osztálytársai cikizték is.
Russell Brand felesége az Elle magazinnak adott interjújában árulta el, hogy sokkal hamarabb kezdtek nőni a mellei, mint barátnőinek - miközben ő Kate Mossra szeretett volna hasonlítani!
- Óriási mellem nőtt, amivel nem tudtam mit kezdeni, ezért aztán olyan melltartókat hordtam, amelyekben sokkal kisebbnek tűntek, de egyáltalán nem voltak cukik. Utáltam őket, mert kicsúfoltak miattuk, én pedig úgy akartam kinézni, mint Kate Moss - idézte fel emlékeit Katy Perry.
Fényűzés és luxus, ez jellemzi a külföldi hírességek otthonait. Videónkból megtudhatod, milyen falak között tölti hétköznapjait Jennifer Lopez, George Clooney és John Travolta.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |