
Már hónapok óta lázban ég egész Anglia, hiszen mióta Vilmos herceg és kedvese, Kate Middleton eljegyezték egymást, a szigetországban mindenki az esküvőre készül.

Sokan már most a második Lady Dianaként emlegetik a fiatal művészettörténész lányt, akivel a St. Andrews Egyetemen ismerkedett össze a jóképű herceg.
Bár kapcsolatuk barátságnak indult, hamar szerelem lett belőle - már nyolc éve együtt vannak-, ám a figyelem középpontjába csak mostanában kerültek igazán.
Korábban épp a fotósok zaklatása és a királyi ház rideg viselkedése miatt szüneteltették egy időre kapcsolatukat.
Úgy tűnik, végül sikerült legyőzniük az akadályokat, hiszen 2011. április 29-én ország-világ előtt bizonyítják összetartozásukat.
Az ő esetükben pedig ez szó szerint értendő, ugyanis a Westminsteri apátsági templomban tartandó esküvőjüket világszerte közvetítik majd a tévécsatornák.
A leendő ara egyébként mindenben próbál az udvar kedvére tenni, a protokoll szerint vőlegényét elkíséri a hivatalos rendezvényekre, öltözékével pedig a letisztult eleganciát képviseli - a Vanity Fair már most a világ legjobban öltözött női között tartja számon.
Természetes, hogy az esküvőn is a legjobb formáját szeretné hozni, a rossznyelvek szerint több tízmillió forintnak megfelelő összeget szándékozik plasztikára költeni.
Ám a nemrégiben napvilágot látott lesifotók tanúsága szerint erre igazán semmi szüksége nincs, hiszen tekintélyes sportmúltjának köszönhetően - évekig teniszezett, úszott és evezett - hibátlan az alakja, egy deka felesleg sincs rajta.
Ittas vezetés, bolti lopás, cserbenhagyásos gázolás és lesifotósok megverése - a külföldi szupersztárok közül Paris Hilton, Winona Ryder, Michelle Rodriguez és Björk is összetűzésbe került már a hatóságokkal az elmúlt évek során.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |