Bevallotta másságát a közkedvelt színész! Már össze is házasodtak
Jim Nabors 82 évesen házasodott össze meleg párjával, csak azután állt a nyilvánosság elé.
Jim Nabors, az Andy Griffith Show egykori színésze nyilvánosan bevallotta, hogy meleg.
A 82 éves sztár ezt azután jelentette be, hogy összeházasodott párjával, Stan Cadwallerrel.
38 éve egy pár
Jim Naborsről, aki az 1960-as tévéfilmsorozatban, az Andy Griffith Show-ban szerzett hírnevet magának, sokáig csak pletykálták, hogy meleg, ám a hivatalos bejelentésre eddig várni kellett.
- 82 vagyok, a párom a hatvanas éveiben jár, és már 38 éve együtt vagyunk. Egyáltalán nem szégyellem, ez csupán egy személyes dolog volt, amit eddig nem mondtam senkinek, csak a kollégáknak és a barátaimnak - nyilatkozta a Hawaii News Now című lapnak.
A csendet most azért törte meg, mert január 15-én hivatalosan is összeházasodott kedvesével, Stan Cadwallerrel. A ceremóniára Washington államban került sor, ahol a múlt hónapban legalizálták a melegházasságot.
Nagyon boldogok
- Ennyi éven keresztül egy párként nem voltak jogaink, valaminek történnie kellett. Nem vagyok egy vitatkozó típus, és nem is vagyok aktivista. Természetes, hogy mindenkinek megvan a véleménye erről a dologról. Az én koromban valószínűleg ez volt a legjobb döntés. Most nagyon boldog vagyok - mondta.
A pár a csendes, egy seattle-i hotelben tartott esküvő után, amelyen csak néhány barátjuk volt jelen, visszarepült honolului otthonába.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció

















