
Jennifer Love Hewitt sokáig azok közé a színésznők közé tartozott, akik állandóan cserélgethették a ruhatárukat.


Ha lefogyott, szinte piszkafává koplalta magát - ha viszont meghízott, akkor nemcsak néhány pluszkilóról volt szó, hanem legalább egy tucatról.
Okozott is elég gondot a Szellemekkel suttogó stylistjainak, hiszen a sorozat kezdetekor még karcsú színésznőként bújt a halottakkal társalgó Melinda Gordon bőrébe.
A harmadik évadra azonban igencsak terebélyes asszonyságként terelte a kóválygó szellemeket a fénybe - ezért is igyekezték jobbára csak a felsőtestét mutatni a kamerák.
Mostanra azonban úgy tűnik, sikerült megtalálnia a helyes arányt - és a végeredményt egyáltalán nem fél a nagyközönség elé tárni, sőt!
A 31 éves sztár nemrégiben a West Side Story premierjén tette tiszteletét Hollywoodban, és a fotók tanúsága szerint egy igencsak merész fekete ruhában jelent meg a vörös szőnyegen.
Bár a ruha kihangsúlyozta homokóra alakját, azért helyenként, különösen a mellkivágásnál, mintha kicsit szűkösnek bizonyult volna. Így aztán voltak olyan helyzetek, amikor a színésznő keblei majdhogynem kibuggyantak a dekoltázsból, a fényképészek nagy örömére.
Jennifer egyébként nemrég elárulta, keményen edzette a testét a fogyás érdekében, és az eredmény a lelkét is rendbe tette. Legalábbis valamennyire, mert azt azért mégiscsak megjegyezte, kire szeretne hasonlítani.
- Azt hiszem, szívesen elfogadnám Gisele Bündchen alakját. Bár magas és vékony, mégis formás, és szerintem ez vonzó egy pasinak. De Halle Berry is fantasztikusan néz ki - áradozott a People-nek.
Mindenesetre a magánéletét nem tudja kardióval rendbe tenni: még márciusban szakított Jamie Kennedyvel, akivel a Szellemekkel suttogó forgatásán jött össze. Júliusban állítólag összejött Alex Beh színész-rendezővel, ám némi gyanúra ad okot, vajon a férfi miért nem kísérte el barátnőjét a West Side Story bemutatóra.
Olivia Newton-John 2010 tavaszán járt Budapesten. A mellrák elleni küzdelem élharcosa maga is megküzdött az emlőrákkal, a sajtóbeszélgetésen pedig bemutatott egy olyan új önvizsgálati eszközt is, amivel bárki ellenőrizheti mellét.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |