Bosszút állt a színésznőn a felesége! Csak így egyezett bele a válásba

Részletek!

A Glee sorozat sztárját, Jane Lynchet megkopasztotta felesége.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár csak négy évig volt házas Jane Lynch, a Glee sorozat sztárjának mélyen a zsebébe kellett nyúlnia válásakor.

Nem elég, hogy asszonytartást kell fizetnie pszichológus nejének, de még 1,2 millió dollárt és részesedést is megítélt az asszonynak a bíróság. Így Lynch bárhol szerepel, bérének a felét köteles volt felesége számlájára átutalni.

- Ez nem dráma, nem szörnyű. Ez egy olyan dolog, amiben megállapodtunk. Két ember arról döntött, hogy jobb lesz nekik egymás nélkül, mint hogy együtt maradjanak. Ennyiről van csak szó - mondta korábban a válásról Lynch.

Miután azonban Lara Embry bejelentette, nem könnyíti meg a válást, már másképpen vélekedett a színésznő is. A pszichológus ugyanis nyíltan kijelentette, megszokta azt az életvitelt, amit az igen jól kereső sztár mellett folytatott - Lynch a házasságuk alatt minden kiadásukat fedezte, a méregdrága ruháktól kezdve az ékszereken, luxusutakon át a hatalmas házig. Erről pedig Embry nem volt hajlandó lemondani.

6 színész, akit évekig néztél a sorozatban, mégsem emlékszel rájuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük