18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Anyaszült meztelenül fotózták A Guldenburgok örökségének Evelynjét! Nézd a régi fotókat

Iris Berben 28 évesen vetkőzött.

A Guldenburgok öröksége című német sorozat sztárja, a most 65 éves Iris Berben, aki a sorozatban Evelyn Lauritzent alakította, soha nem tartozott a szégyenlős színésznők közé.

1978-ban, 28 évesen például úgy döntött, hogy ledobja a ruháit egy férfimagazin, a Playboy kedvéért. A fotók a tengerparton készültek, és egy részükön a sztár tényleg nem viselt semmit, de a többin is csak egy törölköző vagy egy lenge kendő takart belőle valamennyit.

A filmsorozat, amely hazánkban is ismertté tette Iris Berbent, a fotózás után kilenc évvel indult, három évad készült belőle. A Guldenburgok öröksége 1990-ben fejeződött be, éppen akkor, amikor a Magyar Televízión elindult a sorozat.

Iris éveken át küzdött súlyos alkohol- és drogproblémákkal, majd egy önpusztító éjszaka után végleg letette a szereket és a poharat. 2006-ban elvált férjétől, akivel 30 évig voltak házasok, jelenleg egy kaszkadőr a párja. Van egy fia.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Meztelen fotók kerültek elő Isauráról!

Az Isaurát megformáló Lucélia Santos egyáltalán nem volt olyan szende és szűzies, mint amilyen sorozatbeli karaktere. Nézd meg az ő vetkőzős fotóit is!

Isaura mégsem olyan ártatlan! Meztelen fotók kerültek elő Lucelia Santosról

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük