
A sztárok többsége a világért sem ismerné be, hogy műtéti úton fiatalodott meg, pedig Hollywoodban nyílt titoknak számít, hogy a kevés kivételtől eltekintve szinte mindenki a plasztikai sebészek kése alatt szépül meg.


Heather Lockleart néhány napja örökítették meg Los Angelesben, a világhírű amerikai sorozatsztárra pedig alig lehetett ráismerni, olyannyira szétszabatta és szétbotoxoltatta arcát az elmúlt hetek során.
Érdemes összehasonlítani a mostani fotókat azokkal a képekkel, amelyek tavaly novemberben készültek róla, hiszen a különbség megdöbbentő - még akkor is, ha arca már tavaly ősszel is sokkal több volt, mint plasztikagyanús.
Csak most még inkább feltűnő volt rajta a ráncok hiánya, a kollagénnel és botoxról való feltöltöttségről nem is beszélve. Mindez csak tovább erősíti a már amúgy is egyértelműnek tűnő feltételezést, miszerint ő is kés alá feküdt.
A 49 éves amerikai színésznő ennek ellenére következetesen tagadja, hogy szépészeti beavatkozások révén próbálná megőrizni fiatalosságát, bár azt nem titkolta el, hogy egy-két beavatkozást mégis megfontolna a jövőben.
- Szerintem a plasztikai sebészet óriási dolog. Különösen azóta, hogy egy olyan korban vagyok, amikor minden barátom erről beszél. Senki sem tette még meg, de mindenki erről susmog, és én sem vagyok egészen ellene - nyilatkozta Locklear.
A Melrose Place egykori sztárja az elmúlt évek során alakításai helyett sokkal inkább különféle botrányaival és magánéleti problémáival hívta fel magára a figyelmet, amelyek között találhatunk állítólagos öngyilkossági kísérletet és ittas vezetést is.
Heather Locklear 2008 júniusában ment először elvonóra kimerültség és depresszió miatt, ahol négy hetet töltött el, 2010 nyarán pedig visszakerült ugyanoda, igaz, akkor gyógyszerfüggőség miatt.
Fényűzés és luxus, ez jellemzi a külföldi hírességek otthonait. Videónkból megtudhatod, milyen falak között tölti hétköznapjait Jennifer Lopez, George Clooney és John Travolta.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |