
Daniel Radcliffe alig volt 11 éves, amikor - a Harry Potter-könyvek szerzőjének, J. K. Rowlingnak a közreműködésével - kiválasztották az azóta világhírűvé vált Potter fiú szerepére, valamikor az ezredforduló környékén.


Bár a látványos alkotáshoz nagy reményeket fűztek a készítők, talán maguk sem gondolták volna, hogy tulajdonképpen egy új irányzatot indítanak el: a főként a gyerekeket célzó fantasy filmekét, aminek legújabb darabja, A varázslótanonc éppen most látható a magyar mozikban.
Mindenesetre azóta eltelt tíz év, és bizony a cuki kis Daniel felnőtt férfivá érett. No persze hiába minden bűverő, nem lett nagyobb 173 centinél, de azért a nőknél sikerei vannak - amit vélhetően mégiscsak ismertségének és vaskos bankszámlájának köszönhet elsősorban.
Talán ezért is érzi magát felszabadultan legújabb hódítása, a 19 éves Olive Uniacke társaságában, aki egyes források szerint egyre többször látható a színésszel.
A hölgyike ugyanis szintén nem szorul más pénztárcájára, még ha egy méregdrága Louis Vuitton táskára vágyik is, hiszen Olive David Heymannek, a HP-filmek multimilliárdos producerének a mostohalánya.
- Olive és Dan már jó ideje ismerik egymást, bár az utóbbi években kevésbé tartották a kapcsolatot.
Mindenesetre nemrégiben ismét egymásra találtak. Olive-nek megvan a saját pénze, úgyhogy biztosan nem hajt Daniel vagyonára, ráadásul szerintem nem is igazán az ő típusa - mindeddig inkább a rosszfiúkra bukott - árulta el egy bennfentes.Jeremy Irons egyenesen Angliából érkezett a Nobu étterem megnyitójára. Az Oscar-díjas színész családjáról és hobbijáról is mesélt a Feminának.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |