
Ha nem tudnánk, hogy Gisele Bündchen 2009 decemberében egy kisfiúnak adott életet, el sem hinnénk. A 29 éves szupermodell testén ugyanis nyoma sincs a terhességnek, ugyanolyan karcsú, mint amilyen a kis pocaklakó előtt volt.

Mint ahogy a Vogue legfrissebb számában elárulta, igazából a szülés után sem tett semmi különöset a jógázáson kívül. Ám úgy tűnik, a szépség a várandósság idején szinte megszállottan dolgozott azon, hogy ne tunyuljon el.
- Rendszeresen kungfuztam, majdnem egészen addig, amíg Benjamin megszületett, ezenkívül heti háromszor jógáztam is. Szerintem sok nő ott rontja el, hogy amikor értesülnek a terhességükről, azt hiszik, most már nyugodtan magukba tömhetnek minden szemetet. Én viszont nagyon odafigyeltem arra, mit eszem, így csak 13 kilót híztam - mesélte a Vogue újságírójának.
Azt is elárulta, szerencséje volt, mert a nyolcórás vajúdás egyáltalán nem fájt neki, és a szülés után hamar visszatérhetett a normális kerékvágásba. Így az a néhány pluszkiló, ami a testén maradt, szinte észrevétlenül olvadt le róla - az eredmény pedig legújabb fotóin is látható.
Bár Bündchennek a kis Ben az első gyermeke, férjének, Tom Bradynek már van egy kétéves kisfia. John még Bridget Moynahan színésznőtől született, akivel a futballsztár két évig járt. Akárhogy is, a brazil topmodell a fiúcskára is úgy tekint, mintha a sajátja lenne, és ennek egy korábbi Vanity Fair-interjúban hangot is adott.
- Ez egyáltalán nem úgy van, hogy mivel nem én szültem, akkor nem az én gyerekem.
Ugyanis azt érzem már az első pillanattól, hogy John, hiába nem vér szerint, de az én fiam is - vallotta.A Pomádé sztárjánál, Olivia Newton-Johnnál 1992-ben diagnosztizálták a mellrákot. Ő egyetlen pillanatra sem adta fel a harcot, és szívós küzdelemmel legyőzte a kórt. Azóta igyekszik felhívni a figyelmet a megelőzésre.
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |