
Vannak férfiak, akiken mintha nem fogna az idő, és akadnak olyan szerencsések is, akik éveik számával egyre sármosabbak lesznek.


A sztárvilágban sincs ez másképp, bár sokan a leghajmeresztőbb eszközöktől sem riadnak vissza, ha fiatalos külsejük megőrzése a tét.
A jóképű Gerard Butler azonban az üdítő kivételek közé tartozik, hiszen a 41 éves skót sármőr még mindig elképesztően vonzó.
Sőt, mi több, póló nélkül, félmeztelenül sem vall szégyent - nem csoda, hogy férfias külsejének és vad szexepíljének sok nő, köztük Jennifer Aniston sem tudott ellenállni.
A két sztárt közös filmjük, a 2010-es Exférj újratöltve kapcsán boronálták össze a lapok, bár ők mindvégig tagadták a viszonyt.
Butlert azonban nem hatja meg a nők rajongása, vidáman éli az agglegények gondtalan életét.
A szívtipró egyébként viszonylag későn kezdte karrierjét. Az érettségi után ugyanis jogot tanult, és először ezen a területen helyezkedett el, ám a Trainspotting színpadi változata akkora hatással volt rá, hogy elhatározta, színész lesz.
Londonba utazott, majd alkalmi munkák után elszegődött egy társulathoz, és - milyen a sors - meg is kapta a Trainspotting főszerepét. A filmvásznon 1997-ben tűnt fel először a Botrány a birodalomban című drámában, innentől kezdve egyik szerep követte a másikat.
A szexi sztárnak ma sincs oka panaszra, egyik filmet forgatja a másik után, rajongói az Exférj újratöltve után egy történelmi drámában, a Coriolanusban láthatják viszont.
Jeremy Irons egyenesen Angliából érkezett a Nobu étterem megnyitójára. Az Oscar-díjas színész családjáról és hobbijáról is mesélt a Feminának.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |