
Úgy tűnik, George Clooney megtalálta a boldogságot jelenlegi barátnője, a volt pankrátor, modell és színésznő Stacy Keibler oldalán. A szüleinek is bemutatta, filmpremieren is megjelentek már négyesben. Családot alapítani azonban továbbra sem kíván.

Azt nem tudni, 32 éves párja hogyan vélekedik a témáról, ám ha eddig voltak is reményei, hogy gyermeket szül az 50 éves sztárnak, azok most szertefoszlani látszanak.
Köztudott, hogy a hollywoodi sármőr nem házasságpárti, a Daily Telegraph ausztrál kiadásának adott nyilatkozatában azonban azt is kijelentette, ő nem az apaságra teremtetett.
- Mindig is tudtam, hogy nem apaságra születtem. Gyerekeket felnevelni nagy felelősség, ezért ennek egész egyszerűen prioritást kell élveznie. Számomra azonban a munkámé az elsőbbség. Ezért nem fogok soha megházasodni sem - mondta.
A tízéves Amara Miller, aki legutóbbi The Descendant című filmjében a lányát alakította, szintén azon a véleményen van, hogy Clooney nem apatípus.
- Hadd fejezzem ki úgy magam, hogy nem lenne a legjobb apa. George élvezi a felnőttlétet, és nem hinném, hogy szeretne gyereket. Tudom, hogy nem tervezi, hogy a közeli jövőben gyerekei lennének - nyilatkozta a színésznő a US Weekly magazinnak.
Azt nem tudni, a fiatal lány miből vonta le ezt a következtetést, mert ezzel egy időben azt is megemlítette, hogy a színész sokat viccelődött és bolondozott vele, ami nem igazán a felnőtt viselkedés sajátja.
Talia Balsamot leszámítva, akivel 1989 és 1993 között Clooney házasságban élt, senkinek sem sikerült őt oltár elé csábítania. Maga a sztár is azt vallja, hogy inkább az egymást követő rövid kapcsolatok híve.
Jeremy Irons egyenesen Angliából érkezett a Nobu étterem megnyitójára. Az Oscar-díjas színész családjáról és hobbijáról is mesélt a Feminának.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |