
Ellen Pompeo a Grace klinika dr. Meredith Greyeként lopta be magát a nézők szívébe, a népszerű kórházsorozat révén végre a szakma is felfigyelt rá.


Ki hinné, hogy ugyan a képernyőn huszonéves medikát alakít, a valóságban idén tölti 41. évét - hiszen ez sem bájos arcán, sem törékeny alakján nem látszik.
Bár a sorozatban elsősorban orvosi köpenyben láthattuk, és az általa megformált karakter nem az a tipikus szexistennő, bizony Ellen Pompeónak is van egy dögösebb oldala.
Erről meggyőződhettek a 2008-as Allure magazin olvasói, hiszen a sztár meglehetősen lenge öltözetben mutatta meg nőies bájait, a hatást pedig csak fokozta a szőke paróka és a csábos pózok.
A barna színésznő egyébként alig egy évvel a fotósorozat után adott életet kislányának, aki a Stella Luna nevet kapta. A boldog édesapa Christopher Ivery zenei producer, akivel közös barátaik révén ismerkedtek össze.
Az újdonsült anyuka egyébként még egy hónappal a szülés előtt is forgatott, és ugyan kislánya csupán egyéves, máris visszatért a képernyőre.
Bár emiatt sok kritika érte, mint mondja, így teljes az élete.
A Pomádé sztárjánál, Olivia Newton-Johnnál 1992-ben diagnosztizálták a mellrákot. Ő egyetlen pillanatra sem adta fel a harcot, és szívós küzdelemmel legyőzte a kórt. Azóta igyekszik felhívni a figyelmet a megelőzésre.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |