
Ahogyan minden sztárnak, úgy Clive Owennek is szüksége van néha egy kis pihenésre. Hogy ellazuljon egy kicsit, egyik barátjával egy hétvégét a Karib-szigeteken töltött a közelmúltban, ahol bizony nem sokat foglalkozott a bámészkodókkal: egy szál fürdőnadrágban pihent egész nap a nyugágyban, amit egy szemfüles fotós meg is örökített.


A képek tanulsága szerint a 46 éves angol színész még mindig hihetetlenül szexi, főleg félmeztelenül! A hölgyrajongók azonban egyelőre csak remélhetik, hogy ezentúl nem takargatja majd magát, és valamelyik új filmjében talán megmutatja szépen kidolgozott és kiválóan karbantartott testét.
Szerepekből természetesen eddig sem volt hiány, a sármos szívtiprót ugyanis sok sikeres tömegfilmben láthattuk már, mióta a színházak világából átigazolt Hollywoodba, ahol többnyire bonyolult és vakmerő karaktereket osztanak rá a rendezők és producerek.
- Sosem akartam jófiúkat játszani. Mindig a veszélyes karakterek érdekeltek. Azok a szerepek sokkal érdekesebbek, és sosem féltem eljátszani őket - nyilatkozta Clive Owen egyik régebbi interjújában.
Jól is tette, mikor 1998-ban elvállalta A krupié című film egyik főszerepét, amiben egy meglehetősen bonyolult figurát alakított, hiszen Mike Hodges neo-noirjától kezdve - habár a film csak dvd-n jelent meg a tengerentúlon - egyenesen ívelt felfelé karrierje az álomgyárban.
Miután befutott, olyan szupersztárokkal játszott együtt, mint Julia Roberts, Julianne Moore vagy Natalie Portman, utóbbival a Közelebb című romantikus drámában szerepelt, kiváló alakításáért pedig Golden Globe-díjat kapott.
A szexi színész folyamatosan dolgozik, és szinte kivétel nélkül rendkívül elegánsan jelenik meg a nyilvánosság előtt. Legközelebb újra egy rosszfiús szerepben láthatjuk majd: a The Killer Elite című akciófilmben, Robert de Niro és Jason Statham oldalán.
Clive Owen magánélete - a többi sztárral ellentétben - kiegyensúlyozott és nyugodt, sosem keveredik kínos botrányokba.
Feleségével - akivel még a híres angol Royal Academy of Dramatic Art színiskolában ismerkedett meg - felhőtlen a viszonya, és sokat látni két lányával is, Hannával és Eve-vel, akiket imád.
Külföldön számos szupersztár vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy a saját neméhez vonzódik, elég csak Elton Johnra, George Michaelre vagy éppen Freddie Mercuryra gondolnunk. Persze nem mindenki ismeri el másságát.
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |