
Akármennyire is összeszedett vagy bármennyire is szét van csúszva, Christina Aguilera mindig egyféleképpen látható: erős sminkben és mesterien fésült póthajjal.


Az utóbbi években védjegyévé vált vörös rúzs, műszempilla, szőkített hajkorona és feszes ruha kombináció nélkül már el se tudnánk képzelni.
A minap Christina gondoskodott róla, hogy másként is lássuk őt, ne csak a rákövült maszkjában, ezért a hétvégi New York-i kiruccanásán - a The Darby nevű felkapott klubba menet - nem viselt se színpadi sminket, se póthajat.
A fotók tanúsága szerint az énekesnő élvezte a hétköznapi megjelenést, vidáman nevetgélt barátjával, Matt Rutlerrel, sőt, nem takargatta arcát a fotósok elől. Az énekes sztármami meglepően kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnt, pedig külseje sok kívánnivalót hagyott maga után.
A fotókon jól látszik, hogy félig feltűzött, félig leengedett platinaszőke haját csúnyán megviselte a mindenféle pótlás, fonás, bodorítás és vasalás.
Tulajdonképpen már azt is nehéz eldönteni, hogy meddig ér az énekesnő saját haja, és hol kezdődik a pótlás.
A Díva című zenés film főszereplője ezúttal még híresen kihívó ruhájáról is lemondott: fekete leggingséhez egyszerű kockás inget és bőrkabátot húzott. A tőle megszokott - sokszor közönségességbe hajló - vadócságot csak kivillanó, narancssárga melltartója jelezte.
Christina és Matt egyébként - a pletykák ellenére - szemmel láthatóan élvezik egymás társaságát, nem is telik el hét anélkül, hogy ne buliznának egyet édes kettesben.
Az énekesnő egyébként - közelmúltbeli magánéleti zűrjei és részeges mulatozásai után - úgy tűnik, ismét kezd magára találni. Miután kézhez kapta a válási papírokat, és ezáltal függetlenítette magát exférjétől, Jordan Bratmantől, igyekszik újra két és fél éves kisfiára, Maxre, valamint a karrierjére koncentrálni.
Ez utóbbinak egyik állomása az a tehetségkutató műsor, mely The Voice címen fut most az Államokban, és melynek Christina lett az egyik zsűritagja.
Külföldön számos szupersztár vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy a saját neméhez vonzódik, elég csak Elton Johnra, George Michaelre vagy éppen Freddie Mercuryra gondolnunk. Persze nem mindenki ismeri el másságát.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |