Megrázó vallomás! Először beszélt lánya tragikus elvesztéséről az énekes

Bob Geldof először beszélt 25 éves lánya elvesztéséről.

Bob Geldof lánya, Peaches halála után három hónappal elég erőt érzett magában, hogy egy televíziós műsorban beszéljen a tragédiáról, bár az ITV felvételét többször meg kellett szakítani, mert az énekes elsírta magát.

Mint arról mi is hírt adtunk, Peaches Geldofot április 7-én találták holtan otthonában, heroin-túladagolásban vesztette életét. Holtteste mellett ott ült tíz hónapos kisfia. A 62 éves énekes elmondta, teljesen összetört imádott lánya halála miatt.

Nem tudja felfogni

- Itt nincs sok lehetőség. Tűrhetetlen és szörnyű, hogy fel kell fognunk, ez bármelyikünkkel megeshet. Velünk is megtörtént. És hogy mit tudsz tenni? Az égadta világon semmit. Ezzel a fájdalommal kell élned ezentúl - mondta.

A zenész azt is hozzátette, amikor a színpadon van, olyan katartikus érzésben van része, hogy az agya teljesen kikapcsol. Azonban mihelyt befejeződik a fellépés, máris a legmélyebb pokolba kerül.

- A szavak most már más jelentéssel bírnak. Régebben, amikor dalt írtam, nem is nagyon gondoltam bele, mit mondok. Ott van például a Diamond Smiles dalom, ami arról szól, hogy egy lány elmegy és egy partin akasztja fel magát.

Ha valóban belegondoltam volna, akkor bizarrnak, túl erősnek találtam volna a szavaimat. Most már ez Pauláról és Peachesről szól nekem. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy a tragédiák csak a semmiből jönnek, figyelmeztetés nélkül. Sétálhatsz az utcán, még figyelmes is lehetsz, de elég annyi, hogy egy béna sofőr elbambuljon, és csatt, már el is gázol, és te halott vagy - mondta.

Egy hónappal a tragédia után megnősült

Az énekes arról is megemlékezett, mennyi embertől kaptak levelet 25 éves lánya halála óta. Mint mondta, közel 40 éve jószerével a mindennapjaik része volt a média, mindig is nagy érdeklőség övezte őket, arra azonban nem számított, hogy ennyi embert érintett meg Peaches halála.

Sztárok családi tragédiái

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az énekest sokan támadták azért, mert lánya halála után egy hónappal lagzit csapott, elvette ugyanis a barátnőjét. Az interjúban bevallotta, el akarta halasztani a ceremóniát, de aztán arra gondolt, hogy az ilyen sötét időben is kell, hogy legyen egy kis fény, egy kis ragyogás, ezért tartották meg az esküvőt. 

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük