Kínos fotók! Túl rövid ruhát húzott Alesha Dixon
Manapság a sztárok szeretnék egymást lepipálni rövidke ruháikban, de néha túl messzire mennek.
Manapság az énekesnők mintha azon küzdenének, melyikük mer rövidebb és kihívóbb ruhát viselni egy-egy fellépésen.
Elég csak Beyoncét vagy Lady GaGát említeni, akik mostanság ráadásul már szoknyának nevezhető valamit sem vesznek fel, és fűző-harisnya összeállításban lépnek színpadra.
Divat a szupermini
Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy az idei Leeds Party in the Park alkalmával majdhogynem annyi sztárbugyiban gyönyörködhetett a közönség, mint amennyi sláger elhangzott a közkedvelt énekesnők szájából.
Ám míg Pixie Lottnak kurta bőrruhájában sikerült megőriznie a méltóságát, addig Alesha Dixon olyat is mutatott hosszú combjain kívül, ami talán nem állt szándékában.
Nem szégyenlősködik
A 31 éves sztár ugyanis, aki egyébként néhány éve a The Boy Does Nothing című dalával vált sikeressé, kétségkívül nyúlfarknyi ruciba bújt.
Így aztán elég volt néhány hevesebb mozdulat, és máris fekete alsóneműjén legeltethették szemüket a fesztivál férfilátogatói.
Mindenesetre Dixon kisasszony nem jött zavarba, ugyanúgy végigénekelte és -pörögte leghíresebb slágereit, mintha mi sem történt volna.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció

















