
Alec Baldwin a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsármosabb szívtiprója volt, aki az 1991-es Fogd a nőt, és fuss! című akciófilmben vonzerő tekintetében simán felvette a versenyt partnerével és későbbi feleségével, Kim Basingerrel.


Ám az 52 éves amerikai színész az elmúlt évek során meglehetősen elhagyta magát. Éppen ezért nem is olyan meglepő, hogy az egészségtelen életmód miatt Alec Baldwin alaposan kikerekedett, ami elsősorban vastag combjain és óriási hasán látszik.
Alec Baldwint a közelmúltban egy jótékonysági softballmeccsen vett részt a New York melletti East Hamptonban, minek keretén belül több más hírességgel együtt - köztük Lori Singer sorozatsztárral - játszott egy barátságos mérkőzést.
Az elhízott sármőr jelentős testsúlyfeleslege ellenére hősiesen kivette részét a játékból, és plusz kilók ide vagy oda, A stúdió című sorozat sztárja egészen jól nézett ki ahhoz képest, hogy idén februárban kórházba került.
Lánya, Ireland hívta ki édesapjához a mentőket egy veszekedés után, minek során Baldwin azzal fenyegette meg Irelandet, hogy bevesz egy csomó gyógyszert. A sztárt végül egy óra után hazaengedték a kórházból, az eset mégis nagy port kavart.
Hasonlóképpen ahhoz, amikor 2007 áprilisában kiszivárgott az akkor 11 éves lányával folytatott durva telefonbeszélgetése, minek során gyermekét egy goromba és meggondolatlan malacnak nevezte!
Közismert, hogy exfeleségével, Kim Basingerrel - akitől kilenc év házasság után, 2002-ben vált el - hosszú ideig harcolt lányuk felügyeleti jogáért.
Alec Baldwin tavaly a Playboynak adott interjújában árulta el, hogy a hangfelvétel nyilvánosságra kerülését nagyon megalázónak érezte, és még az öngyilkosságon is elgondolkozott szégyenében.
A Pomádé sztárjánál, Olivia Newton-Johnnál 1992-ben diagnosztizálták a mellrákot. Ő egyetlen pillanatra sem adta fel a harcot, és szívós küzdelemmel legyőzte a kórt. Azóta igyekszik felhívni a figyelmet a megelőzésre.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |