15 évesen ejtett teherbe egy lányt az ABBA egykori énekese - Két gyereke is született tőle

Benny Andersson nagyon fiatalon lett apa.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rajongók milliói imádták a '70-es évek legsikeresebb svéd együttesét, az ABBA-t. Sokan azonban nem tudják, az egyik korábbi tag, Benny Andersson már kétgyerekes apa volt, amikor összejött az együttes vörös hajú Fridájával. Első szerelmét 15 évesen ejtette teherbe.

Benny Andersson akkoriban az iskolát is feladta a zenélés miatt, első szerelmét pedig egy zenés ifjúsági klubban ismerte meg.

15 évesen teherbe ejtette és eljegyezte

Az ABBA híres énekese első szerelmét, az énekesnő Christina Grönvallt 15 évesen ismerte meg, teherbe ejtette, majd el is vette feleségül. A leányzó fiatal kora ellenére megtartotta a babát, és 1963-ban egy egészséges fiúnak, Peternek adott életet. A páros ezek után még évekig együtt volt, és olyannyira szerették egymást, hogy 1965-ben még egy gyermeket bevállaltak, Heléne-t.

Kapcsolatuk azonban idővel megromlott, és 1966-ban a válás mellett döntöttek. Az énekes 1969 elején Malmőben találkozott Anni-Frid Lyngstaddal, az esküvőre azonban csak sokkal később, 1978-ban került sor.

Így néznek ki most az ABBA tagjai

Az ABBA a '70-es évek egyik legnépszerűbb együttese volt. Nézd meg, mennyit változtak a tagok azóta!

Így megöregedett az ABBA sármos énekese! Rá sem ismersz friss fotóján

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük