Így utazhatsz szinte ingyen a vonaton és buszon: 2 lehetőség, amit érdemes ismerned!

Íme, néhány kedvezmény, amit nem mindenki használ ki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Általánosan ismert, hogy a nyugdíjasok, a diákok, illetve a közalkalmazottak jelentős kedvezménnyel utazhatnak a vonaton, léteznek azonban olyan lehetőségek is a menetdíjak csökkentésére, melyekről kevesebben tudnak.

Bár többnyire a jegyellenőrök, illetve a jegypénztárosok is igyekeznek felhívni az érintettek figyelmét a rájuk vonatkozó kedvezményekre, ez nem teljes mértékben általános, és saját tapasztalat alapján állíthatjuk, hogy utóbbiak nem mindig használják ki azokat. A következőket például érdemes ismerni, hiszen 50 vagy akár 90%-os megtakarítást is eredményezhetnek.

Kedvezmény kísérőknek és látogatóknak

Az óvónők vagy épp a tanítók, tanárok általában tisztában vannak vele, hogy, ha előzetes bejelentés alapján kísérnek csoportokat, ők maguk is kedvezményt kaphatnak.

Óvodás csoportok esetében tíz főtől tíz gyermekenként három kísérőnek jár a 90%-os kedvezmény, állami gondozottak esetében ugyanez két kísérőre igaz, míg a tíz éven aluli, illetve a tíz éven felüli diákcsoportok kísérőinek 50%-os kedvezmény jár - előbbi esetben kettő, utóbbi esetben egy főnek.

Ugyanakkor nemcsak a pedagógusoknak, illetve tanintézmények kísérőinek járhat kedvezmény, de a fogyatékkal élőt kísérő személy is 90%-os díjkedvezménnyel utazhat, ehhez azonban a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Igazolványa, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Igazolványa, illetve külön jogszabályban meghatározott okmány szükséges.

90%-os kedvezményt kaphatnak mindazok is, akik gyógypedagógiai intézet tanulóit, illetve fogyatékosságban szenvedő otthoni gondozottakat kísérnek, és akkor is, ha őket látogatják. Mindehhez az intézet igazolása szükséges. A kedvezmények jelentős része a Volán-buszokkal kapcsolatban is él, a részletes információkért azonban kattints ide!

7 utazási kedvezmény, amit lehet, hogy nem ismersz: pedig neked is járhat!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kedvezmény, ha sokan vagytok

Nemcsak a gyermekekből, iskolásokból álló csoportok kaphatnak kedvezményt a vonaton, de jelentős díjcsökkenéssel jár a felnőttek csoportos utazása is. A kedvezmény már tíz főtől jár, amennyiben bármely szerv vagy személy szervezésében ennyi vagy ennél több fő utazik együtt azonos kiindulási állomástól azonos célállomásig, azonos kocsiosztályon.

A kedvezmény mértéke 10-19 főig 20%, 20-49 főig 33%, 50 főtől pedig 50%. A magasabb kedvezmény továbbá abban az esetben is igénybe vehető, ha a kisebb létszámú csoport a kedvezményre jogosító létszám után megfizeti a menetdíjat.

Így spórolj a benzinen, a vonat- és buszjegyen!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nagycsaládosok is jelentős kedvezménnyel utazhatnak a vonaton, nekik csak 90%-ot kell fizetniük, ami egy vagy két szülő legalább három saját gyermekkel történő együtt utazása esetén a család minden tagjára érvényes.

Ha nincs ennyi gyerkőc, akkor is él azonban az általános családi kedvezmény, vagyis a 33%, amennyiben egy vagy több 18 év alatti gyermekkel utazik egy vagy több kísérő. A vonatokra vonatkozó kedvezményekről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Ezt is szeretjük