Laminált padlót loptak a szállodából, de van ennél bizarrabb is

Nem csak a műszaki cikkekre fáj a vendégek foga. Volt, ahonnan kerti padot vittek haza.

Szállodai lopások
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás, a vendégek szeretnek több csomaggal távozni, mint amennyivel megérkeztek a nyaralásra. A leggyakrabban törölközőt és evőeszközt tulajdonítanak el a turisták, de több egészen extrém eset is előfordult már: egy tulajdonos például azzal szembesült, hogy hiányzik 15 négyzetméternyi laminált padló. Nem véletlen, hogy minden ötödik szállásadó feketelistát vezet.

Elcsomagolják

A szállásadók több mint háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy csupán az esetek maximum 10%-ában hiányzik valami a vendégek távozása után a szobából. A Szallas.hu által az Év Szállása verseny keretében készített felmérés szerint a deficit jellemzően nem túl jelentős: a vendéglátók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az "elcsomagolt dolgok" miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára, illetve apartmanra vetítve az előző szezonban.

A meglovasított holmik listáját a törölközők, az evőeszközök és az ágyneműk vezetik, azonban vannak kirívó esetek is: a válaszok alapján a szálláshelyek körülbelül 10%-a szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, amely a 20 ezer forintos értéket is meghaladta. A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza.

"Évente egyszer mossuk a takarókat" - 5 őszinte vallomás hotelektől, amit jó, ha ismersz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tiffany lámpa, Herendi padlóváza

Egyik partnerük arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak.

A szobákban általában még a képek, a festmények és a távirányítók nincsenek biztonságban, valamint az otthonról "éppen hiányzó" eszközök. Ahogy ennek kapcsán egy több évtizede a szektorban dolgozó szállodás fogalmazott, ha a vendégnek szüksége van rá, képes az ágyból a rugót is kiszedni.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük