Láttad már a magyar Bolondvárat?

Kegyetlenek voltak a gazdájával

Sopron különös történettel bíró épületet tudhat magáénak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sopront nem véletlenül tartják Nyugat-Magyarország ékszerdobozának, sajátos, polgári hangulatán és történelmi látnivalóin kívül túraútvonalakban sem szenved hiányt, az Alpok legkeletibb nyúlványa, a Soproni-hegység tiszta levegővel és a természet legjavával várja a kirándulókat.

Jól kidolgozott torony
Középkori várnak látszik
A Taródi-vár bejárata

A városban járva azonban nemcsak a rég letűnt századok csodáit érdemes szemügyre venni, létezik ugyanis egy soproni vár, mely csak első látásra tűnik középkorinak - története ennél jóval izgalmasabb.

Sopron legfurcsább látnivalója

A soproni Kolostori-erdő közelében, a Felsőlövérek városnegyedben található Taródi-vár 50 év munkáját dicséri, melyet jórészt egyetlen ember, a vár egykori ura, Taródi István végzett el.

Bár az évtizedek során családja és barátai is segítettek megvalósítani, a furcsa álom, melyhez egészen haláláig ragaszkodott, kizárólag a férfié volt, aki már szinte kamaszként elhatározta, hogy középkori várat épít magának. Az első változatot, mely egy fából készült építmény volt, még szülei telkén húzta fel, majd, miután megnősült, elhatározta, hogy a Lövéreknél vesz telket, és itt építi újjá a várat.

1951-ben sikerült is saját területet szereznie itt, a kővár építését pedig 1959-ben kezdte meg, miután kerékpárral végigjárta az országot, és tanulmányozta hazánk ősi várait és romjaikat.

Sokan bolondnak tartották

Bár a többség szerint csodálatra méltó az, amit Taródi István végrehajtott, sőt, az épületet a magyar vizionális építészet remekeként szokás emlegetni, a helybéliek és a bulvárlapok sokszor kegyetlenül bántak a férfival, őt magát őrültnek, alkotását pedig Bolondvárnak nevezve.

Sokan nem értették, mi vitte rá arra, hogy több száz vasúti kocsira való követ hozasson fel a várhoz, és egészen haláláig, 80 éves kora fölött, utolsó erejével is az építkezésen dolgozzon. Voltak, akik feleségével való megromlott viszonya miatt bántották, mások azt emlegették fel, hogy az idős ember elméje utolsó éveire valóban megbomlott. Taródi István 2010 februárjában, 85 éves korában hunyt el, azonban olyan alkotást hagyott az utókorra, melynek falai valószínűleg hosszú évszázadokig állni fognak.

15 misztikus várrom Magyarországon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ma bárki megnézheti

A ma mintegy 4300 négyzetméter alapterületű épület valóban egy középkori vár elemeit foglalja magában, a lakórésztől kezdve a kúton és a lovagtermen át a borházig, a felvonóhídig, a csigalépcsőkig és a várfürdőig.

A labirintusszerű épület felfedezése önmagában is élmény, a várban azonban további látnivalók is várják az érdeklődőket, meg lehet tekinteni a Taródi Isván által berendezett kiállítást a vár történetéről és az egykori várúr régiséggyűjteményét, valamint amatőr művészek alkotásai is helyet kaptak az épületben. Mindemellett a vár kertje is sétára csábít, egzotikus örökzöldek és szelídgesztenyefák hívogatják a kirándulókat.

Még több kirándulóhely

Ha szívesen kirándulnál, de nem tudod, hova, nézd meg a videót, és tudd meg, hova mennek előszeretettel a budapestiek!

A vár április 1. és október 31. között reggel 9 órától 18 óráig tart nyitva, míg a téli szezonban, november 1-től március 31-ig 10-től 16 óráig. Felnőtteknek 400, diákoknak és nyugdíjasoknak 200 forintba kerül a belépőjegy. Ha szeretnél megnézni még egy furcsa, misztikus várat, melyről máig nem tudni, alkotója hogyan építette fel egymaga, kattints ide!

Képek: hu.wikipedia.org Taródi-vár szócikke; www.orszagalbum.hu, missmoon, Apagabi.

Mit szólsz Taródi István elszántságához?

Ezt is szeretjük