Rákot kaphatsz utazás közben? Hatalmas sugárzás is érhet

Komoly veszélyben lehetnek azok, akik gyakran utaznak repülővel. Tudd meg, miért!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A repülővel való utazás komoly hatást gyakorol az emberi szervezetre, legyen szó az időeltolódás miatti zavarról, a mozgáshiány okozta problémákról, a légnyomás-különbségről, nem utolsósorban pedig a tengerszint feletti magassággal együtt növekvő sugárzási szintről, melynek az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet szentelnek a különféle kutatások. Mindazokat ugyanis, akik a légi közlekedésben részt vesznek, kozmikus sugárzás éri, mely annál nagyobb, minél magasabban található a repülési útvonal, illetve minél hosszabb utat tesznek meg az utazók.

Bár eddigi kutatások szerint azokat, akik ritkán utaznak, és akkor is csak kis távolságot tesznek meg, nem éri jelentős mennyiségű sugárzás, a törzsutasok, a pilóták, illetve a légikísérők azonban fokozott veszélynek vannak kitéve, emellett pedig az állapotos utasok is nagyobb kockázatot vállalnak. Egyes kutatások szerint az olyan daganatos megbetegedések száma, mint a csontrák és a mellrák, gyakoribb a légiutas-kísérők körében, míg veszélyes lehet az is, ha a repülő vihar mellett halad el, ekkor a gépet négyszáz mellkasröntgennel felérő sugárzás is érheti.

További információkat ide kattintva találsz a témával kapcsolatban, ha pedig ide kattintasz, ki is számolhatod egy kalkulátor segítségével, tervezett repülőutad során mekkora dózisú sugárzással kell számolnod.

8 kép, amit soha ne posztolj Facebookra!

A The Telegraph utazás rovatában össze is gyűjtötte azokat a fotótípusokat, melyek leginkább irritálhatják az ismerősöket.

8 kép, amit soha ne posztolj a Facebookra!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük