Durva dolgot titkolnak el az utasok elől: a biztonságukat kockáztatják!

Szomorú tényeket árultak el a mérnökök.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy arról december elején a Telegraph Travel is beszámolt, a repülőgépmérnökök egyesült erővel szeretnék felhívni az utazóközönség figyelmét arra, hogy a légitársaságok a költséghatékonyság jegyében biztonságukon spórolnak, ezáltal pedig azt kívánják elérni, hogy utóbbiak hozzáállása globális szinten is változzon.

Az Aircraft Engineers International - AEI -, vagyis a Repülőmérnökök Nemzetközi Szövetsége egy, a tavaly decemberben lezuhant AirAsia szerencsétlenségéről szóló jelentéssel kapcsolatban fogalmazta meg véleményét.

Van, ami fontosabb a biztonságnál?

A 30 országból csaknem 40 ezer szakembert képviselő szervezet azzal vádolja a légitársaságokat - persze nyilván nem azt állítják, hogy ez mindegyikre igaz lenne -, hogy életeket kockáztatnak a spórolás jegyében, utóbbi ugyanis jóval kiemeltebb szempont számukra, mint a biztonság.

Úgy vélik, az légiközlekedés képviselői nem tanulnak a repülőgép-szerencsétlenségekből sem, a jövőben pedig még több baleset várható, ha nem változtatnak a hozzáállásukon az egész iparág érdekében, legyen szó a műszaki feltételek javításáról, a felülvizsgálatok hatékonyabbá tételéről, a legénység képzéséről vagy éppen a pilótákra gyakorolt nyomás csökkentéséről a szinte betarthatatlan menetrendek megváltoztatásával.

El lehetne kerülni a tragédiákat

Az Indonesia AirAsia 8501-es, Surabayából Szingapúrba tartó járat a Jáva-tenger felett tűnt el tavaly decemberben a radarok képernyőjéről 162 emberrel a fedélzetén. A később megtalált fekete doboz tanúsága szerint a szerencsétlenséget feltehetően műszaki hiba, illetve a legénység erre való reakciójának együttese okozta.

Az utasok meztelen képein szórakoztak a reptéren: 8 dolog, amit szerettek volna eltitkolni előled!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bár a légitársaság, illetve más társaságok is tettek a biztonság növelésére vonatkozó kijelentéséket és ígéreteket a tragédia után, az AEI szerint ezeket a jövőben érdemes lenne még komolyabban venni, amit az utasok figyelmeztetésével szeretnének nyomatékosabbá tenni.

Ezt is szeretjük