Hamarosan előbukkan a szellemfalu: csak 10 évente fedi fel magát

Fabricche di Careggine elsüllyedt falva várhatóan 2014-ben kerül újra a felszínre.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az olaszországi Fabricche di Careggine a világ egyik leghíresebb szellemfalvaként vált széles körben ismertté, holott története egészen 1300-ig nyúlik vissza. Ekkor érkeztek ugyanis brescai kovácsok a területre: vasöntödét nyitottak, a helyi élet pedig felvirágzott, köszönhetően többek között annak is, hogy a Via Vandelli út révén a település egy fontos kereskedelmi útvonalnak is része lett.

A vasmű bezárását követően a település elszegényedett, a gazdaság csak a 20. század elején lendült fel, mikor is az Edron folyón vízierőművet építettek. Ez jelentette azonban a falu vesztét is, 1941-ben ugyanis a vízierőmű-vállalat duzzasztógátat épített, emiatt pedig halálra ítélte Fabricche di Caregginét. A falut elárasztották, 146 lakosának végleg el kellett hagynia. A víz alá temetett település azonban nem tűnt el végleg, olykor-olykor felfedi magát: nézd meg képeken!

Még több elsüllyedt hely:

A mélybe zuhanhat az olasz város

Ha még több érdekes helyre vagy kíváncsi, nézd meg képeken a gyönyörű, de veszélyes Calcatát is!

A mélybe zuhanhat a festői olasz város

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük