
A szlovák-magyar határvonal mentén, Komáromban épült ki egykor a magyar Gibraltárnak is nevezett erődrendszer, mely joggal pályázik a világörökségi címre. Komárom, az erődök városa egy ősidők óta fontos, hadi és kereskedelmi útvonal metszéspontjában épült, és ez meghatározta a település újkori történelmét is. Ha egy olyan magyar városban akarsz kirándulni, mely e világörökségi cím reményteli várományosaként hamarosan világhírnévre tesz szert, vedd célba Komáromot és legszebb látnivalóit!


Komárom ma virágzó kisváros, gyógyfürdővel és egyedülálló erődrendszerrel. A Duna túlpartján fekvő szlovákiai Komárno hasonlóan kedves település. A trianoni döntésig a most odaát fekvő terület volt Komárom, és a most hozzánk átnyúló rész Komárom elővárosa.
A Magyarországon maradt elővárosokból fejlődött ki a mai Komárom. Az eredeti városmag tehát - amit Révkomáromként emlegetnek - a trianoni, illetve a révhatáron túlra került. Ott született Jókai Mór, Lehár Ferenc, és ott tanult Selye János, a stresszelmélet kidolgozója, akinek nevét a 2004-ben Komárnóban nyílt magyar nyelvű egyetem is felvette.
Komárom az északi városrészt - a mai Komárnót - háromszor veszítette el. Először 1919 tavaszán, amikor a csehszlovák hadsereg lerohanta, másodszor, amikor 1920-ban a trianoni szerződés ezt az állapotot megerősítette.
Az első bécsi döntés értelmében Komárnót 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz, ám a második világháború utáni rendezés nyomán harmadszor is kettészakították a várost. A két városrészt összekötő Erzsébet híd ezért szimbolikus jelentőségű.
Jókai Mór, az író géniusz Komáromban - pontosabban a mai Komárnóban - látta meg a napvilágot 1826-ban. Az író emlékét őrző tárgyak ennek megfelelően jórészt ott találhatók. A Zichy-palotában van Jókai emlékszobája, az egykori szülőháza helyén álló ház falán emléktábla, a Duna Menti Múzeum udvarán pedig Jókai bronzszobra látható.


A pécsi sírkamraegyüttest szintén az egyik legjelentősebb közép-európai műemlékként ismeri a világ. Nézd meg róla készült videónkat!
A Világörökséghez tartozó pécsi sírkamraegyüttes az ország egyik legjelentősebb történelmi emléke. A föld alatti romok között tett séta felejthetetlen és igazán különleges élményt ígér, melyet semmiképp se szabad kihagynod.
A komáromi vár erődjellegét csak a napóleoni háborút követően nyerte el. A történet egy váratlan fordulatnak volt köszönhető: 1809-ben I. Ferenc császár kényszerűségből hagyta el bécsi palotáját, és Komáromba menekült egész udvartartásával, miután Napóleon seregei elfoglalták Bécset.
Így a komáromi vár nem csupán a Habsburg Birodalom szíve, hanem a Napóleon elleni hadműveletek irányításának központja is lett. Ekkor ismerte fel a császár Komárom különleges földrajzi adottságait, és parancsba adta, hogy itt épüljön fel a birodalom és egyben Közép-Európa legnagyobb erődrendszere.


Megerősítették a Duna jobb partját - itt épült fel a Csillag-, a Monostori- és az Igmándi-erőd -, illetve a Vág bal partját, és a Nádor-vonallal a várat is bekapcsolták az erődítményrendszerbe, melynek teljes körhossza így 14 kilométer volt, és nem kevesebb mint 200 ezer katonát tudott befogadni.
Az erődök hatalmas épületrendszereit földdel fedték be, így azok kívülről gyakorlatilag láthatatlanok voltak. Az utolsóként felépült Monostori-erődöt a Duna Gibraltárjának is nevezik, mivel a háromszintes, úgynevezett parancsnoki torony - más néven dunai bástya - falán 78 ágyúlőrés tátong, mely képes volt az egész Dunát tűz alá venni.
A komáromi erődök össztüzei a Dunán gyakorlatilag teljes zárlatot eredményezhettek. Az erődrendszer teljes területe 70 hektár, ennek több mint kétharmada látogatható.
Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó Csodaszép Magyarország című könyve alapján készült. Képek: www.orszagalbum.hu, Charlieboy, ROBIKA, lala, Charlieboy; hu.wikipedia.org, Sóhivatal.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj új, formabontó csomagot a TEKA-tól a tökéletes konyháért! |
| Nyerj UltraContour és VelaShape kezelést 104 ezer forint értékben! |

| Ezek a világsztárok koncerteznek nálunk nyártól! |
| Különleges családi hétvége! A gyerkőcök imádni fogják! |
| Válassz tisztasági betét helyett egy jobb megoldást! |
| Egy ásványi anyag a sikeres fogyókúrához |

